Vegyétek és egyétek

<p>Ki sem látszunk a tesztelésekből. Igaz, hogy pénzhiány miatt elmarad például az ötödikesek idei tesztelése (biztosan sok tanuló vágta mérgében a földhöz okostelefonját a hír hallatán), de azért nem lesz hiány tesztekben.&nbsp;</p>

Fölöttébb megnyugtató például az Európai Bizottság legújabb nyilatkozata, melynek értelmében egy: most már aztán szerintük is elfogadhatatlan, hogy bizonyos tagállamok ugyanabból az élelmiszerből silányabb minőségűt kapnak, kettő: a bizottság egymillió eurót különít el arra a célra, hogy ha valamely tagállam hasonló diszkriminációt sejt, ki legyen az ügy vizsgálva és elvégezzék a teszteket. És új tesztelési módok is legyenek, a felelősöket pedig büntessék meg. A fogyasztó ugyanis ezzel egyértelműen meg van rövidítve, hiszen hiába szereti ő nagyon a Snickers csokit, amikor Dániában sokkal finomabb a Snickers, vagyis ha azt enné, amit a dánokhoz visz a Snickers-gyár, akkor még jobban szeretné. Nem is számító haszonvágy, inkább csak egyszerű, diszkriminációval aláfestett rosszindulat sejlik fel a gyártók praktikái mögött, hiszen ahogy említve volt, talán az unió keleti blokkjában is több Snickers fogyna, ha a jobbik Snickersből küldenének ide. Hiszen a lakosság egyértelműen érzékelné, hogy a minőség javult. Mindenki jól járna, de hát ezeknek a cégeknek egy: semmi sem szent, kettő: már valószínűleg le van előre gyártva ezekből a termékekből jó néhány tonna, és azt még jó lenne eladni, mielőtt elkezdődik a nagy tesztelés. Szóval tesztelje mindenki a kóláját, csokiját, mosóporát, és ha silány-gyanút fog, forduljon az élelmiszeripari felügyelethez, vagy akihez akar. (A boltos nem tehet róla, ezt azért nem árt tudni.) Hanem a szlovák vasúttársaság (na jó, de melyik, hisz abból is annyiféle van, mint unióban a Snickers), szóval a ZSSK fantázianévre hallgató vállalatszerűség mindeközben illatmintákat kezdett tesztelni utasain. Az IC vonatokban fújtak a levegőbe bizonyos illatmintákat, majd megkérdezték az utasokat, melyiket szagolnák a legszívesebben munkába menet, illetve jövet. A teszt eredménye: a legtöbb szavazatot a kakukkfűvel ízesített fehér teás, a hibiszkuszos, valamint a zöld here–aloe vera kombináció kapta. Sokaknak nyilván a régi vicc jutott erről az eszébe, amikor a rend őre panaszkodik kollégájának, hogy „én már nem érzem a lábam”. A választ mindenki ismeri, még azok is, akik nem jártak soha munkába vonattal. Talán abban is társadalmi konszenzus van, hogy vasúti szerelvényeink sosem voltak szagtalanok. Meg abban is, hogy nem a vasúti kocsik szagosításán, hanem szagtalanításán kéne dolgozni. De vajon milyen eredményt érne el a tesztelésen egy idei ötödikes, aki aznap szagos vonattal ment iskolába, és útközben Snickers csokit evett? Ezt nem fogjuk megtudni soha.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?