Végre vége

<p>A zárszó kétségtelenül az év értékelését illeti. Főként, ha politikai eseményekben dúskált. Mindegy, milyen jelzővel látjuk el, tehát, hogy érdekes volt-e, dühös vagy boldog. Tény – és ez nem fordul elő minden évben –, hogy megbukott Iveta Radičová kormánya, hogy a parlament befejezte választási időszakát, kitűzte az előrehozott választások időpontját, úgy módosította az alkotmányt, hogy a kormány tovább kormányozhasson.</p>

Aztán megbukott a védelmi miniszter újságírók és politikusok lehallgatása miatt, az országban szükségállapotot hirdettek ki, az év végén a Gorila-ügyre figyelhettünk.

A kormány bukásában az az érdekes, hogy a mai napig vitatkoznak azon, ki fektette két vállra a kabinetet – a kormány, amely összekapcsolta az eurómentőövről való szavazást a kormány iránti bizalmi indítvánnyal, vagy azok, akik nem szavaztak bizalmat a kormánynak. Senki sem vállalta a politikai felelősséget, és már nem is fogja vállalni.

Az alkotmány módosítása, amely azért született, mert a parlamenti pártok attól tartottak, hogy úgynevezett hivatalnok kormány alakul, s mellyel befogták az államfő száját, az év szégyene. Csak Ivan Gašparovič örülhet neki, aki ezáltal olyan kompetenciákat kapott a pártoktól, amilyenekről nem is álmodott. Egyébként az alkotmány módosítása a szó szoros értelmében érdekből született és fölösleges. Félelmetes, hogy néhány órán belül jóváhagyták. Igen, csak a köztársasági elnök és a kormány kompetenciáiról volt szó, de mi lesz, ha a pártemberek egyszer úgy gondolják, korlátozni kell az emberek jogait és szabadságát, nem szólva a kisebbségek ellen irányuló további támadásokról?

Már majdnem elfeledkeztünk arról, hogy a katonai elhárítás lehallgatta az újságírókat és a politikusokat. Felülmúlta az elmúlt évekből fölbukkanó Gorila-ügy, amelynek elsősorban az az érdekessége, hogy nem a pénzügyi csoportok, hanem az állam képviselői mondtak csődöt.

És 2011-ben is csődöt mondtak. Ezt igazolja, hogy több alkotmányos intézmény nem úgy működik, ahogyan kellene. Azaz a parlamentben megválasztott vagy a kormány által kinevezett elnökkel az élén. Nincs főügyész, nincs főnöke a Közbeszerzési Hivatalnak, az Állami Számvevőszéknek, a nemzetbiztonsági hivatalnak, az állami tartalékalapnak.

Szlovákia olyan helyzetben zárja a 2011-es évet, amilyenben még sohasem volt, pedig sok mindent megélt már. Egyetlen jó hír, hogy 2011 néhány óra múlva véget ér. Abszolút helyénvaló az a kívánság, hogy 2012 jobb legyen, mint amilyen valójában lesz. Ez minden egyes emberre, mindnyájunkra érvényes.
Juraj Hrabko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?