Végre nyugalom van Észak-ĺrországban

Bár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy John Hume, a helyiek legelismertebb vezetője társaságában tette ezt a kijelentést, az országban végbemenő változások eredményei kézzelfoghatóak.

A kilencvenes évek elején a térség nem tartozott a legnyugodtabb régiók közé. Napirenden voltak a különféle robbantások, a konfliktusok a végletekig fokozódtak a protestáns vallású angolpárti közösség, valamint a katolikus vallású ír lakosság között. A Sinn Fein, a legjelentősebb elszakadásért küzdő ír párt gyakorlatilag ki volt rekesztve a politikai életből, ezáltal sokkal nagyobb szerephez jutott a párt radikálisabb szárnya, mely közeli kapcsolatokat ápolt (személyi szinten is) a közismert terrorszervezettel, az IRA-val.

Az 1998-ban kötött békemegállapodás egy hosszú folyamat végeredménye, amely öt évvel korábban vette kezdetét. Az akkori miniszterelnök, John Major, valamint ír kollégája, Albert Reynolds egy közös nyilatkozatban kötelezte el magát amellett, hogy az Észak-ĺrországban élő lakosoknak joguk van eldönteni, milyen keretek közt szándékoznak együtt élni. Az állásfoglalás vegyes fogadtatásra talált a nagyobb pártok vezetőinek körében, végül azonban 1994 nyarán az IRA egyoldalú ideiglenes tűzszünetet hirdetett. A helyi parlamenti pártok közti párbeszéd az ország jövőjéről a kölcsönös bizalom hiánya miatt ugyanakkor kudarcba fulladt.

A békefolyamatnak nem tett jót az a sajnálatos tény sem, hogy 1996-ban, az önkéntes fegyverszünet lejárta után egy órával az IRA Londonban robbantott, két járókelő halálát okozva. Ez a tett ugyanakkor heves reakciókat váltott ki nemcsak az angol, hanem az ír közvéleményből is. A rendszeressé váló tömeges békemenetek arra késztették a politikusokat, hogy újult erővel vessék bele magukat a kétoldalú tárgyalásokba. Az IRA radikálisabb sejtjei – ahogy az a hasonló esetekben szokás – további pokolgépes merényletekkel igyekeztek megakadályozni a megállapodás megszületését, de cselekedeteikkel pont az ellenkező hatást érték el. 1997 tavaszán az a Tony Blair alakított kormányt Nagy-Britanniában, aki hajlandónak mutatkozott a kompromisszumokra, ha a radikálisok képesek mérsékelni követeléseiket. Ebben a helyzetben hívta fel egy közös nyilatkozatban John Hume, valamint a Sinn Fein vezetője, Gerry Adams az IRA-t a fegyverszünet megújítására. Két napra rá, június huszadikán ismét érvénybe lépett a – most már véglegesnek tűnő – fegyvernyugvás.

Hátra volt még ugyanakkor a brit feltételek teljesítése, az ír alkotmány két cikkelyének megváltoztatása, amelyben ĺrország lemond a teljes szigetre formált jogáról, elismerve ezzel Észak-ĺrország különállóságát. A nemzetközi nyomásgyakorlás következtében (többek között Bill Clinton közvetítésével) egy nappal a Nagy-Britannia által szabott határidő letelte előtt megszületett a hőn áhított általános megállapodás. Mind Észak-ĺrországban, mind ĺrországban népszavazásra került sor, melyben elsöprő többséggel hagyták jóvá az alkotmány kérdéses pontjainak megváltoztatását.

Természetesen az északír konfliktust nem sikerülhet elsimítani néhány év alatt. Aggodalomra adhat okot, hogy az egykori terrorista sejtek nagy része továbbra sem szolgáltatta be fegyvereit, mindennaposak a kisebb konfliktusok a két közösség között. Az új évezredben ugyanakkor még nem történt áldozatokat követelő pokolgépes merénylet, összességében tehát az ország megszolgálta Annan elismerő szavait.

A szerző politológia szakos egyetemi hallgató