Véget ért a remény?

Háromféle módon közelíthetjük meg a Matovič–Procházka csörtét, s egyik sem túl kecsegtető a magát a jobboldal gazdájának nevező pártvezér számára. Egyrészt Procházka mediális szempontból gyengén kezelte az eseményt, másrészt a hirdetés rendelésekor nem volt elég elővigyázatos, harmadrészt vélhetően feketén akart hirdetni. Kezdjük a legfontosabbal, az utolsóval, ami összefügg a második olvasattal is. Tudjuk, milyen társadalomban élünk: a számlát nem adunk, nem kérünk, az állammal ott tolunk ki, ahol lehet típusú országban. Politikust kampánypénzek és pártpénzek kezeléséért az elmúlt negyedszázadban még nem ítéltek el, ám mindenki tudja, hogy ami pártfinanszírozás név alatt ebben az országban – és távolról sem csak itt – folyik, az fényévnyi távolságra van a tiszta és átlátható viszonyoktól. Radoslav Procházka amatőr módon besétált Igor Matovič csapdájába, s most azt is kérdezhetnénk: vajon mivel rosszabb, mint a többi pártvezér? A kérdés viszont rosszul van feltéve, ugyanis azt feltételezi, hogy ez a társadalmilag elfogadott norma. Nem az, csak sajnos a társadalom nem tud semmit sem tenni azért, hogy elszámoltathatóbbá tegye a közéletet. A politikusoktól várjuk, hogy morális példák legyenek? Ismét egy, ezúttal majdnem rosszul feltett kérdés. A közszereplőktől azt várjuk el – akárcsak minden állampolgártól –, hogy betartsa a törvényeket, valamint az íratlan szabályokat. Ha erre nem képesek, akkor hogyan irányíthatnák ezt az országot? Ja, persze, úgy, ahogy már jó pár erkölcsi nulla miniszter. De abban nem volt köszönet. Az állam irányítása óriási felelősséggel jár, a kormányzati, törvényhozói szinten hozott döntések mindenki életére hatással vannak. Ezért itt nagyobbak is az elvárások. Akár morális szinten is. Ha Procházka nem tesz valamit a közeljövőben, hogy tisztázza magát a matoviči vádak alól, akkor minimálisan ebben a tekintetben már első választási megmérettetése előtt megbukott. Tudjuk, milyen állapotban van a jobboldal, sokszor részleteztük már ezeken a hasábokon. Procházka a reményt jelentette: hogy van fény az alagút végén. Az utóbbi hetekben ez a fénycsóva pislákoló gyertyafénnyé változott. Ám ne legyünk naivak: kézzelfogható magyarázat és/vagy bocsánatkérés nélkül is jól szerepelhet még a Sieť. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy csak a Smer választói tolerálják a politikai félrelépéseket! Pártfinanszírozási és -irányítási szempontból az SDKÚ évekig a jobboldal legzűrösebb pártja volt, mégis sokan támogatták, választói között pedig felülreprezentáltak voltak az értelmiségiek és a jól szituáltak. Procházkából tehát két év múlva akár még miniszterelnök is lehet, csak nagy kár érte, hogy ez a sztori is egy finanszírozási folttal kezdődik…