Van még jó 25 évem...

Sohase voltam valami nagy matematikus, így a statisztikának sem tulajdonítottam túlságosan nagy jelentőséget. De így negyven után – kénytelen-kelletlen – foglalkoznom kell a felettem igencsak gyorsan múló idő, a jövő és a nyugdíj kérdésével. Ha jól sejtem, akkor nagyon hamaros meghozzák a döntést a nyugdíjkorhatár további emeléséről. Mondjuk úgy 65 évre. És nézzünk meg egy statisztikát is, amely megjelent a lapokban. Az átlagéletkor alakulásáról van szó, az ország régióira lebontva. Érdekesség, de mind a férfiak, mind a nők átlagéletkora azokban a régiókban a legalacsonyabb, ahol a legmagasabb a munkanélküliség. Konkrétabban a Nagykürtösi, a Losonci, a Rimaszombati, a Nagyrőcei és a Rozsnyói járásokban, valamint a Kassa-vidéki és a Tőketerebesi járásban. Maguk a statisztika készítői is felvetik a kérdést, ugyan csupán véletlen lenne ez, vagy a munkanélküliség, a rossz szociális helyzet hatásáról van szó? Minden bizonnyal! Tessék csak elképzelni annak az embernek az életét, aki minden áldott nap azzal a tudattal kel és fekszik, hogy egyszerűen nincs rá szükség. Micsoda önromboló folyamatokat indíthat ez el egy emberben? Ehhez hozzájárul a stressz, a kilátástalanságból eredő alkoholfogyasztás, a rendszertelen és egészségtelen táplálkozás, a lelki higiénia teljes hiánya. A fokozatos szellemi és lelki leépülésbe vivő depresszió, az öngyilkossági hajlam, miegymás. Mert hát mit lehet itt tenni? Nagy az elesettség, kevés a biztató szó, kevés a jó hír. Nem nagyon kell ez a lehervasztott, tönkrevert, lerabolt régió – az itt élőkkel együtt – senkinek. Nyilvánvaló elutasítást kaptunk az anyaországtól, az itteni államalkotó nemzet számára pedig úgy látszik, szintén majdnem mindegy itt élő lakóinak sorsa. Egy kis fénysugár kéne, hogy lesz ez jobb is. Tán az életkedv is megjönne, tán ha munka lenne, jobban tudnának az itt élők az egészségükre, lelki egyensúlyukra vigyázni. Mert a lélek betegedett már itt meg, az állandósuló bizonytalanságtól. Egy biztos pont jólesett volna, egy kis kapaszkodó jólesne még. Mondjuk, hogy legalább azt gondolhassa az ember így 40 évesen, hogy van még jó 35, és nem csak 25 éve.