V4-ek Pozsonyban: temetés előtt?

Az ukrajnai helyzet egyértelművé tette, hogy a különbségek olyannyira nagyok a régió államai között, hogy ez akár a V4 jövőbeli életképességét is veszélyeztetheti.

Lengyelország, élen Donald Tusk miniszterelnökkel és Radosław Sikorski külügyminiszterrel határozott álláspontot képvisel az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban. Az európai államok közül éppen a lengyelek álltak ki a legkövetkezetesebben az új kijevi kormány mellett, Moszkvával szemben. Tusk Pozsonyban is arról beszélt: nagyobb tagállami szerepvállalásra van szükség a NATO-ban. Emellett megfeddte Orbán Viktor magyar kormányfőt a kárpátaljai autonómiával kapcsolatos kijelentései, majd az azt követő magyarázkodásai miatt. Tusk azt is számon kérte kollégáitól, hogy miért szajkózzák az orosz propagandát.

Robert Fico egészen más hangnemet talált. A szlovák kormány a konfliktus kezdete óta nagyon visszafogott, nem megy szembe az orosz érdekekkel. Fico ezúttal is a további szankciók és a NATO-beli nagyobb katonai kiadások ellen foglalt állást, érveit gazdasági síkra tolva. Orbán Viktor amellett, hogy az autonómia témájában vitára kényszerült, Ficóhoz hasonlóan a kisebb európai szerepvállalás és az oroszokkal szembeni konfrontáció visszafogása mellett érvelt. Végezetül Bohuslav Sobotka a cseheket a konfliktussal kapcsolatban eddig is jellemző szürkeséget hozta, mintha kormánya úgy gondolná: Prága elég messze van Kijevtől. Pedig 1989 előtt nem hogy Kijev, de még Moszkva sem volt messze.

A pozsonyi találkozó újra fájdalmasan egyértelművé tette úgy Tusk, mint a külvilág számára, hogy ha Lengyelország aktív partnereket keres új keleti politikájához, akkor nem a többi visegrádi államban kell keresgélnie (s a jelek szerint nem is az elsősorban a gazdasági érdekeire koncentráló Németországban). Az előző hónapokban is inkább a Varsó– Vilnius vonal együttműködése volt jellemző, és könnyen lehet, hogy a lengyel politika inkább a Baltikum felé fordul Közép-Európa helyett.

A V4 ma inkább csak formális szervezet, mint cselekvő testület. A négyek közül Lengyelország az egyetlen, amelynek – területe és népessége miatt – egyedül is van akkora súlya az európai porondon, hogy észrevegyék. Kijevben észre is vették, és nem csak az ukránok. Innentől kérdéses, hogy a Tusk-kormánynak érdemes-e a V4-es keretek közt gondolkodnia jövőbeli európai politikáját tekintve. Ha Varsó elfordul ettől az együttműködéstől, az annak végét is jelentené, hiszen a lengyelek adják a V4 lakosságának jóval több mint felét. Azt gondolom, a jelenlegi formájában nem is lenne kár érte: mi értelme egy olyan közép-európai szövetségnek, amely 25 évvel a rendszerváltás után arra sem képes, hogy egységesen kiálljon egy másik közép-európai nép európai törekvései és állami szuverenitása mellett? Nem állom meg, hogy ne válaszoljak a költői kérdésre: az égvilágon semmi.