Úti célok

Köztudott, hogy Rómát egy ikerpár, Romulus és Remus alapította, ugye, ők azok, akiket egy anyafarkas táplált. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy trójai ősök leszármazottai. Már a történet kezdetén látszik, hogy minden mindennel összefügg. Trója Rómával, Róma a mával.

Az egész úgy indult, mint egy szappanopera, de hát a valóság néha habosabb, mint a képzelet. A trójai királyfi elrabolta a spártai király feleségét, szép Helénát . Heléna férje ezt nem nézhette tétlenül, hadat toborzott, s a görögök elindultak a trójai háborúba. Mai szemmel nézve eltúlzottnak tűnik a dolog, bár állítólag Slota is azért utálta a magyarokat, mert a magyar származású első felesége elhagyta. Mindenesetre a görögök valamennyien személyes sértésnek vették a trójai ficsúr tettét, s otthagyva családjukat, hazájukat, pontosabban hazáikat, mert akkor még nem volt egyetlen egységes országuk, hanem a saját kis birodalmaik, mintha ma mondjuk Dunaszerdahely és Komárom két külön kis ország lenne, elhajóztak Trójába. Tíz évig ostromolták, de csak a trójai falónak nevezett építménnyel, csellel tudták bevenni. Akkor elkezdődött a pusztítás. De volt egy Aeneas nevű ember, akinek azt sugallták az istenek, hogy társaival meneküljön el a városból. S éppen ennek az Aeneasnak az utódai Romulus és Remus.

Utunkat pisiszünetek tarkítják. Motoroscsárda, álmos emberek, borostás kamionsofőrök szürcsölgetik első kávéjukat, az egyik sarokasztalnál rokonszenves olasz család, kialvatlan szemű két kamasz fiukkal. Talán ikrek, de nem farkastejet szopnak, hanem tejeskávét iszogatnak kaláccsal. Nálunk nagymamák szoktak így táplálkozni. Úgy érzem, Olaszország üdvözöl ezzel a békés jelenettel.

De nem tart soká. Egyik útitársunk méltatlankodva közli, hogy egy ötven a vécé. Ettől az ártól muszáj kifeküdni! Maga mit szól ehhez a túldrágított vécéhez? Hát mit szóljak, mondom, nem olcsó, de ez van, talán mégsem megyünk a bokorba. Azt mondja, ez nem is olyan rossz ötlet, és körbenéz, de szerencsére belátható a terület, sehol egy félreeső bokor. Rosszkedve növekszik, s elkezd azon elmélkedni, hogy nálunk bezzeg milyen olcsó a vécé. Ez igaz, válaszolom, csakhogy most nem otthon vagyunk, hanem Velencében, mellékesen a pozsonyi buszállomáson is hallottam már nem egy embert, aki méltatlankodott a húszcentes használati díj miatt.

Aztán újra elindulunk. Az ember még mindig a vécé miatt méltatlankodik. Milyen rossz lehet annak, gondolom, aki másfél euró miatt nem látja ezt a csodás tájat.