Újévi történelemóra

Parlamentünk elnöke újévi beszédének néhány mondata kiválóan bizonyítja, mennyire nem mindegy, hogy hol és milyen hallgatóság előtt mondják ki ugyanazt az igazságot. Ha egy kiváló történész arról hirdeti az igét, hogy Bercsényi Miklós huszárainak legnyalkábbjai gyetvai legények voltak, a hallgatók zöme csak udvariasságból nem múlatja idejét újságolvasással. Közismert tények hangsúlyozása nem szenzáció. Talán ötven példányban lenne érdemes monográfiát kiadni arról, hogy Magyarország északi vármegyéiben a 1867-es kiegyezés után még bizony jelentős számú, országosan is ismert nemesember akcentussal beszélte a magyart. Más lenne, ha ugyanezt a törvényhozás elnöke állapítaná meg. Szegről-végről mindkét példa azt bizonyítja, hogy a szlovákoknak valóban nincs okuk pironkodni csak azért, mert Svätopluk és Horthy „között” a magyar állam keretében éltek.

Pavol Hrušovský is hasonlókról beszélt, és a kérdést csak röviden érintette. Csupa közismert történelmi tényre utalt. Nem nagy terjedelemben felvetette, amiről előtte az elmúlt 13 év alatt már oly sokan beszéltek, nevezetesen, hogy végre a szlovákok és magyarok kölcsönös bocsánatkérésére is sort kellene keríteni.

Az új esztendő második napján aggódva teszem fel a kérdést: lesz-e folytatása e kezdeményezésnek.

A budapesti televíziós állomások híranyaga alapján a magyarok „vevők” erre a kezdeményezésre, és itt „magyarokon” az újságírókat értem, akik hivatásukat gyakorolva a többi embernél azért többet tudnak a két szomszédország viszonyát terhelő mozzanatokról. Persze gyanítom, hogy a házelnök, amikor a szlovákok magyarok általi megkövetéséről beszélt, nem arra gondolt, hogy Budapest most azért kérhetne pardont Pozsonytól, mert pl. a 19. század második felében betiltották a három szlovák gimnáziumot. Van itt, sajnos, sokkal időszerűbb kérdés is, amelyhez hozzá kellene nyúlni.

„Bátor és államférfiúi megnyilvánulás volt”. Bugár Béla ezzel a mondattal méltatta Hrušovský beszédét. Remélem, nem azért tartja nagyra a szónoklatot, mert a házelnök olyan tényekre utalt, amelyek kedvesek a történelmi barangolásokat kedvelő magyar fül számára.

Hrušovský gesztusa szerintem a kedvezménytörvény körüli feszültségek feloldására irányult. A szlovákiai magyaroknál egyetlen budapesti politikus, egyetlen magyarországi akadémikus vagy szociológus se ismeri jobban a szlovákiai magyarok helyzetét. Ahhoz, persze, hogy ezt a budapestieknek is tudomására hozzák, ahhoz, hogy az itteni magyar politikai vezetők előttük bebizonyítsák: ők pontosabban fel tudják mérni a kedvezménytörvény esélyeit és veszélyeit, ahhoz bizony bátorság kell. Ha Bugár ezt vette ki Hrušovský szavaiból, akkor megértette, miről szólt az újévi történelemóra.