„Tüntetésnapok“ csütörtök és péntek

Csütörtökre két, péntekre egy tüntetést jelentettek be civil szervezetek, illetve magánszemélyek a fővárosban; a BRFK tudomásul vette a bejelentéseket, és biztosítja a rendezvényeket.

Csütörtökre két, péntekre egy tüntetést jelentettek be civil szervezetek, illetve magánszemélyek a fővárosban; a BRFK tudomásul vette a bejelentéseket, és biztosítja a rendezvényeket. A BRFK sajtóügyeletese a Népszava című napilap információját megerősítve az MTI-nek elmondta: a polgári körök bejelentése szerint csütörtökön tartanak "politikai nagygyűlést a magyar demokráciáért" a Március 15. téren, ahová 5-10 ezer főt várnak.

A Nemzeti Szervezetek Szövetségének bejelentése szerint az országgyűlési választásokon leadott szavazatok újraszámlálása céljából csütörtökön a Kossuth téren lesz megmozdulás, ahol 10-12 ezer részvevőre számítanak a szervezők.

A pénteki napra magánszemélyek jeleztek egy 3-4 ezer fős megmozdulást a Köztársaság térre szintén a szavazatok újraszámlálása céljából.

A rendőrség mindhárom bejelentést tudomásul vette.

Arra a kérdésre, hány rendőr biztosítja majd a demonstrációt, a BRFK ügyeletese úgy válaszolt: ez az adat titkos, de ilyen esetekben a rendőrség mindig rugalmasan, a résztvevők számának megfelelően jár el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?