Túl nagy ár a szlováktudásért az anyanyelv elvesztése

Amint nem jó reggel utálattal kelni ki az ágyból, úgy az sem jó, ha egy gyerek bármiféle utálattal indul neki az életnek. Nem jó utálni bármely nyelvet, sem az anyáét, sem azét az országét, amelyben élünk. Ennek sokféle következménye lehet. Például egy jóeszű diákom a tanulmányi szak megszüntetése után kijelentette, hogy nem folytatja szlovák egyetemen, mert nem tud szlovákul, s mikor biztattam, hogy majd belejön, kijelentette, hogy nem, mert ő azt a nyelvet utálja. Könnyes szemmel mondta, s elment Magyarországra. Egy újabb tehetséges fiatalt veszített vele a közösségünk.

De miért utálja a gyerek a szlovákot? Mert rosszul tanítják neki, vélekednek sokan. Mások szerint nem az a rossz, ahogy tanítják, hanem az, amit tanítanak. Például a kicsiknek olyan szavakat, hogy „sústružník”! Az angolt nem utálják, mert ott a legegyszerűbb dolgokkal kezdik!

Persze mindegy, mi az utálat oka, mert amit az ember utál, azt nehezen tanulja meg. S akkor el lehet mondani, hogy a magyar iskolában nem tanul meg a gyerek szlovákul. Hányszor hallottam már ezt ún. toleráns szlovák kollégáktól (is)! S hány magyar szülő van, akinek a fejében ugyanez visszhangzik, és azt a következtetést vonja le belőle, hogy az egyetlen helyes út a szlovák iskola. Ott majd megtanul. Az addig csak magyarul beszélő gyermek.

És itt jön a nagyszülők panasza. Mert a gyerkőcök, akik nem akarnak magyarul beszélni, pedig korábban csak úgy tudtak, szlovák iskolába járnak. Most meg azt utálják, hogy nem beszélnek szépen magyarul, legalábbis felnőttként ezt mondják. Hogy a gyereknek mi jár a fejében, mi blokkolja le benne az anyanyelvét, azt nem tudom. Mint ahogy azt sem értem, mi történt, hogy a gyerekeim nemzedéke még meg tudott tanulni magyar iskolában szlovákul, a mostaniak meg állítólag nem (persze azért ne általánosítsunk). De ezt a problémát mégiscsak magyar iskolán belül kellene megoldani. Mert túl nagy ár a szlováktudásért az anyanyelv elvesztése/tagadása. Ki fogja beszélni, ha nem mi? A mi nyelvünkért nem kár? Ez nem gazdagítja a multikulti palettát?

A nagyszülők szomorkodnak, de mivel szeretnek, próbálnak magyarázatokat találni, felmentést gyerekeik, unokáik számára, s lassan maguk is elhiszik, hogy ez így van jól. S ki vagyok én, hogy ezt a szemükre hányjam? Nem is ez a dolgom.

De kérem, nekem meg ne hányják a szememre, ha minderről beszélek, mert muszáj, ha meg akarjuk érteni, miért fogyunk. Mert abban talán mind egyetértünk, hogy ez tény.