Túl az érveken

<p>Először is kívánjunk jó reggelt Miroslav Lajčáknak. A szlovák külügyminiszter ugyanis a múlt héten észrevette, hogy léteznek olyan szlovákiai magyarok, akik azt szeretnék, ha Pozsony eltörölné a Beneš-dekrétumokat.&nbsp;</p>

Lajčák kifakadt a szlovák parlamentben amiatt, mert az MKP európai parlamenti képviselői a Petíciós Bizottság múlt keddi ülésén nem a szlovák érdeket védték, ez utóbbi szerinte pedig egyenlő lett volna a dekrétumok védelmével. A miniszter valószínűleg a jövőre összpontosít, ezt pedig helyesen teszi. Itt-ott azonban visszatekinthetne néhány évvel, mert akkor megtudná például, hogy a szlovákiai magyarok (na és a választott politikusaik) már jó húsz éve tépik a szájukat a Beneš-dekrétumok eltörlése érdekében. Ha ezt tudja, talán a múlt héten a parlamentben bemutatott idegrohama is enyhébb lefolyású lett volna. A külügyminiszter érvelésében van valami félelmetes. Lajčák ugyanis úgy véli, hogy a mindenkori képviselőket Szlovákia polgárai azért választják, hogy Szlovákia érdekeit képviseljék. Ez eddig rendben is van, viszont Lajčák azt is megmondja, mi Szlovákia egyetlen és igaz érdeke, attól függetlenül, hogy a választók véleménye az adott témáról (esetünkben a dekrétumokról) lehet az övével teljesen ellentétes is. A dekrétumokról szóló vita eljutott arra a szintre, ahol talán már érvelni sem érdemes. Mindenki elmondott már mindent, és azoknak is van szilárd meggyőződésük, akik azt sem tudják, miről szólnak a dekrétumok. Mindenki ragaszkodik az álláspontjához, ha másért nem, hát hagyománytiszteletből. Egyszer valaki csináltathatna egy közvélemény-kutatást a dekrétumokról a magyarok és a szlovákok közt. Két kérdés elég lenne. Tudja, miről szólnak a dekrétumok? Eltöröltetné vagy meghagyná őket? Ja, és a pótkérdés: ön szerint ez egy lényeges téma? Mert valljuk be, kínos, hogy ezzel kell foglalkoznunk 2013-ban. De talán még kínosabb, hogy van egy külügyminiszterünk, aki állítólag karrierdiplomata, s egy ilyen szimbolikus kérdésben pedig, mint a dekrétumügy, arra sem képes, hogy személyeskedés nélkül, higgadtan nyilvánítson véleményt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?