Trianoni igazságtétel

Megjelentek a szlovák nemzetiek is, akik majd megmutatják, hol a határ, s az egész helyzet abszurd és ostoba.

Pedig Trianonról igenis beszélni kell.

Több generáció  nőtt föl úgy, hogy a vasárnapi családi ebéd volt a legnépesebb közeg, ahol egyáltalán e francia helységnevet meg lehetett említeni. 1989-ig tabu, ezután viszont fétis lett belőle, ki-ki a maga értelmezésében tűzte zászlajára. Csehszlovák, majd szlovák oldalon azt a hamis nézetet terjesztve, hogy e békediktátumot a monarchia népeinek évszázados harca eredményezte, a másik oldalon pedig mint a történelem legnagyobb gazságát hirdetjük. Nem történelmi diskurzusra buzdítunk: egyszerűen itt az ideje, hogy erről a dátumról is leessen mindaz a hordalék, ami miatt mítosz, tabu és fétis, ki-ki válassza ki a magáét.

Trianon békeszerződés. Nekünk, magyaroknak tragikus dátum, néhány körülöttünk élő  népnek ünnep. Mindkét fél igenis beszélje ki a magáét az első világháború végéről, de talán a háborúról magáról, annak kiváltó okairól is. S az sem lenne megvetendő, ha megtudnánk, vajon a britek, a franciák, az amerikaiak tudják-e, hol rontották el, érdekes lenne megtudni, egyáltalán mond-e a történelem akkori főszereplői dédunokáinak valamit e dátum.

Aztán pedig tegyük le szépen a fegyvereket, fejezzük be a csörtéket, és nézzük meg, miért nem lehetett egyetlen békeszerződés sem más, mint a győztesek diktátuma. Amíg koronák harcoltak, dinasztiák érdekszférái  alakultak hol házassággal, hol háborúval, majd a rendi társadalom folyamatos leépítése után a dinasztiák helyét átvették a nemzetek. A világ semmivel sem lett igazságosabb és jobb, mert amíg nem az emberi lények szabadságáért vívunk harcot, addig minden háború igazságtalan, gonosz és semmilyen érdekünk nem fűződik hozzá.

Az Európai Unió eredeti alapvetése nem más, mint a háborúk nélküli Európa. Persze, van itt gazdasági, piaci érdek, némi kulturális felhanggal vegyítve, de a fundamentum a háború elkerülése. Az Unió gondolatát először megfogalmazó államférfiak tudták, hogy amíg határ van, s a határ valamilyen népcsoport, nemzet fennhatóságát jelentő teritóriumot jelöl, addig vannak megszállók és megszállottak, addig mindig akad eszme, ideológia, amely alapján ki lehet jelenteni, hogy a határ nem igazságos, és annak megváltoztatása ikszek és ipszilonok történelmi feladata. Lehet hurrá!-val indulni a csatába, de a történelmi küldetés mindig kifárad, amikor anyák veszik át a táviratokat, amíg családok vesztik el az apákat és a fiúkat, újabb és újabb sérelmek mentén aztán emlékezni és készülni a következő háborúra.

A nemzetieskedés nem veszélyes, gondolják sokan, hiszen Európában (van Unió, meg van NATO) nem lehet háború. Dehogynem! Az Unió és a NATO nemzetállamok szövetsége, onnan bármikor ki lehet lépni, ha az érdek (kié is?) úgy diktálja. A háború nélküli Európa eszméje a határok felszámolását jelenti, ez a korszerű, az okos, a haladó, ha úgy tetszik. A nemzetállam meg maradi, feszültségeket gerjesztő és háborúkat okozó beteg eszme, amelynek képviselői tegnap éppen szlovák oldalról (de nincsenek egyedül) kankutyaként pisálták körül az egyik határátkelőt, megmutatva, ki itt az úr, hol a határ. Tették ezt ostoba emberek ostoba gondolatoktól vezérelve, mert nekik még nem mondták meg, a megosztott, veszekedő, egymás sasait és turuljait lenéző, masírozó, girhes városi ifjoncok mellét düllesztgető Európa olyan hatalmak érdeke, amelyeknek itteni megjelenésekor egy ötmilliós ország csak cigarettahamu lesz a térképen.

Elég! Trianonról beszéljen hangosan diák, tanár, orvos és kereskedő, bányász és paraszt, ha fontosnak tartja. Segítsen neki a történész, a társadalomkutató, tudományos, nem etnikai alapon. Ebből a témából szálljon ki a politika, s tegye végre azt, amit tennie kell: a társadalmi feszültségeket használja erők mozgósítására, hogy küldje már a jó fenébe a határokat, az azokat körülpisilő futóbolondokat, és építsen egy kontinenst, ahol aztán akár nemzeti alapon is képviselhet érdeket. S ha egy ilyen folyamatot június 4-én indít el a politikai elit, akkor lemossa a gyalázatot, a könnyeket és az igazságtalanságot. Ellenkező esetben csak pusztít. Előbb értéket. Aztán szabadságot. A végén az embert magát.