Torgyán Józseftől Robert Ficóig

Nem hiszem, hogy lényegesen módosítani kellene azt a történelmi tényt, hogy a hajdanvolt monarchiában a nemzetek távolról sem voltak egyenrangúak. Sőt: a különböző irányú nacionalizmusok fel- és kihasználása kormányzati eszközként bevett gyakorlatnak számított. Mégis: nem volt olyan uralkodásra következő Habsburg, akinek ne kellett volna megtanulnia német anyanyelve mellett legalább magyarul és csehül. Nem azért, mert akár Ferenc József, akár utódai különösebben demokraták lettek volna, hanem politikai célszerűségből: tudták, hogy milyen gyúanyag egy soknemzetiségű államban, ha szabadjára engedik a nemzeti elfogultságokat. És mindez nem csupán az uralkodóra vonatkozott. Wekerle Sándor magyar királyi miniszterelnök – ismerve a horvát–magyar viszony konfliktusbuktatóit, a horvátokkal rendszerint horvátul beszélt, noha azok, természetesen, jól tudtak az államnyelven, azaz magyarul. A budapesti parlamentben jelen volt a zágrábi sabor küldöttsége és a horvát képviselők rendszerint anyanyelvükön szólaltak fel. Milan Hodža, mint a magyar parlament képviselője szintén használta anyanyelvét, noha általában magyarul szólalt fel. Igaz, az osztrák parlamentben T. G. Masaryk németül beszélt. Nem azért, mert kötelező volt, hanem a könnyebb érthetőség és nagyobb hatás kedvéért. Aztán – beszélhettek a Habsburgok akárhány nyelven – a monarchiának vége lett. Nem utolsósorban, mert külsődleges gesztusok kevésnek bizonyultak.

Az új államok közül a Csehszlovák Köztársaság volt az, amelyik célként tűzte ki, hogy Közép-Európában meghonosítja a demokráciát. Vagy két évtizedre sikerült is. Ennek egyik jelképes, de nem lényegtelen eleme volt, hogy a prágai parlamentben a képviselők esküjüket (ezt nem kórusban mondották el, hanem egyénileg) anyanyelvükön tették le: a csehek csehül, a szlovákok többnyire szlovákul, némelyek, persze, csehül, a németek németül, a ruszinok ruszinul, a magyarok pedig magyarul. És fel is szólalhatott mindenki anyanyelvén. Holott még nem voltak szinkrontolmácsok, nem léteztek tolmácskészülékek... Köztudott, hogy az állam alapító elnöke, Tomáš Garrigue Masaryk nem csak emlékezetes szlovákiai körútján beszélt magyarul, ha magyar közönség előtt szólalt meg, nem beszélve arról, hogy Madách Imre sírjának megkoszorúzásakor is magyar nyelven mondta el beszédét. Sőt, Balogh Edgár emlékezik arra, hogy amikor a Sarló küldöttségét fogadta és észrevette, hogy egyik-másik küldöttnek nehezére esik szlovákul, illetve csehül előadnia kérelmét, maga bíztatta arra, hogy használja nyugodtan anyanyelvét. Igazán nem tartozom Horthy Miklós tisztelői közé, de azért említem fel példáját, mert nem szeretném, ha a mai demokráciák rosszabbaknak bizonyulnának az ő egyébként borzalmas kormányzati gyakorlatánál. Mert, bizony, Horthy, amikor az első bécsi döntés után, „bevonult” Kassára, ott szlovák nyelven is mondott egy beszédet.

Későbbi idők, más tájak... Petru Groza 1945 után román miniszterelnök, később államelnök, amenynyiben magyarokat fogadott, vagy erdélyi magyar közegben, netán Budapesten kellett felszólalnia, természetesen magyarul beszélt. Ellentétben szlovák kollégájával, a rossz emlékű Viliam Širokýval, aki ugyan tudott magyarul, de 1945 után valahogy elfelejtette ezt a nyelvet. Legfeljebb Rákosi Mátyással váltott szót ezen a nyelven, az alattvalókkal nem.

Akadtak a közelebbi múltban is bizonyos próbálkozások. Még a rendszerváltás előtt, a budapesti parlament szlovák nemzetiségű alelnöknője, Mária Jakabová rendszerint anyanyelvén kezdte felszólalásait és aztán tért át a magyarra. Nem hangzott el ellenvetés. Persze, pártállam volt... Ám a rendszerváltás után egy német nemzetiségű képviselő – történetesen szabaddemokrata – ugyancsak anyanyelvén szeretett volna megszólalni, amelyre a törvények szerint joga lett volna és maga fordította volna mondandóját magyarra, hogy meg is értsék. A feltételes mód – sajnos – nem felesleges. Mert az első német szavak elhangzása után a vérmes kisgazda, a nyíltan nacionalista Torgyán József – a na Slovensku po slovensky szellemében, anélkül, hogy tudott volna ilyen dologról – azonnal ordítozni kezdett, hogy ez a magyar parlament és tessék magyarul beszélni. Pontosan úgy, ahogyan most az állítólag szociáldemokrata értékrendhez igazodó, valójában nemzeti bolsevik Robert Fico nyilatkozza: nem azért jött létre a szlovák törvényhozás, hogy ott magyarul beszéljenek.

Merthogy Bauer Edit Brüsszelben arra az anomáliára figyelmeztetett, hogy ő felszólalhat az Európai Parlamentben anyanyelvén is, de ugyanezt nem tehette meg a szlovák parlamentben. Említsem fel még, hogy az egykor baloldalinak számító újság, a Pravda cseh nemzetiségű, sőt állampolgárságú főszerkesztő-helyettese azonnal ki is zárta ezért glosszájában Bauer Editet a szlovák állampolgárok soraiból.

Valóban a múlt rossz tradícióit kellene feléleszteni, amikor vannak nemes hagyományaink is, amelyekre annyira nagy szükségünk lenne éppen most, amikor kezdünk mi is gazdái lenni a közös európai háznak?