Tévéből értesülhet a britek fele Auschwitzról

A BBC több részes dokumentumfilmmel akarja bővíteni a britek ismereteit a legnagyobb náci koncentrációs táborról. A lengyelországi lágerről, ahol több mint egymillió embert öltek meg, a túlélők és egykori SS-ek is beszélnek majd a filmben.

A BBC több részes dokumentumfilmmel akarja bővíteni a britek ismereteit a legnagyobb náci koncentrációs táborról. A lengyelországi lágerről, ahol több mint egymillió embert öltek meg, a túlélők és egykori SS-ek is beszélnek majd a filmben.

Nagy-Britannia lakosságának majdnem ötven százaléka, a fiatal korosztálynak pedig csaknem a kétharmada nem hallott Auschwitzról - ezt mutatja az a felmérés, amelyet a BBC tévé januárban induló, holokauszt-sorozata előtt készítettek a hatórás dokumentumfilm szerkesztői.

A brit közszolgálati televízió hárommillió fontos, azaz egymilliárd forintos költséggel készítette el hatrészes sorozatát az európai holokausztról. A műsornak, amelyet Auschwitz felszabadulásának hatvanadik évfordulóján kezdenek vetíteni, központi eleme lesz a legnagyobb náci haláltábor történetének feldolgozása, száz túlélő, köztük magyar deportáltak megszólaltatásával.

Laurence Rees, a producer a brit sajtónak elmondta, komoly rábeszélés után sikerült szóra bírni néhány egykori SS-t is, akiknek zöme most sem mutatott semmiféle megbánást. Még csak arra sem hivatkoztak, hogy parancsokat teljesítettek; annak idején egyszerűen helyesnek vélték, amit tettek - mondta Rees.

A producer, aki már készített egy nagyszabású BBC-sorozatot a nácik hatalomra kerüléséről, ugyanakkor legalább ilyen megdöbbentőnek mondta a témával kapcsolatos nagy-britanniai ismerethiányt. A BBC megbízásából, négyezer felnőtt brit állampolgár bevonásával elvégzett felmérés azt mutatta ki, hogy a felnőtt brit lakosság negyvenöt százaléka soha nem hallott az auschwitzi koncentrációs táborról. Az átlagon belül a nők, illetve a harmincöt év alatti fiatalok hatvan százaléka ismerte be, hogy nem találkozott még a lengyelországi náci nevével.

"Auschwitz a történelem legnagyobb tömegmészárlásának helyszíne volt, neve mégsem mond semmit sok embernek" - mondta az új BBC-s sorozat indokáról a műsor producere a Daily Telegraph című lapnak.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?