Terméketlen válság

A Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Koalíció Pártja politikusai a Ján Mojžiš és Ivan Šimko leváltása körüli konfliktus kirobbanása óta kerekperec még nem mondták ki, de sejtetik, hogy pártjuk és a miniszterelnök közötti véleménykülönbségnek az az oka, hogy Mikuláš Dzurinda belenyúlt a Nemzetbiztonsági Hivatal főnökének átvilágítási anyagába. Márpedig még a miniszterelnökre is vonatkozik ez az alapelv: egy tisztségviselő csak arra jogosult, amit a törvény megenged. Törvény szabályozza, ki tekinthet bele a nemzetbiztonsági szempontból való átvilágítás anyagába. A miniszterelnök nincs közöttük. Örvendetes, hogy a KDH és az MKP fejlett törvénytiszteletről tett tanúbizonyságot. Nyilván mindkét koalíciós párt vezetői tudják, miért helyezkedtek ilyen álláspontra. Csak a vak nem látja, hogy a titkosszolgálat által összegyűjtött átvilágítási anyag pártpolitikai célokra való felhasználása a pártállami gyakorlatra emlékeztető visszaélés. Márpedig azok az utalások, amelyeket Dzurinda ebben az ügyben tett, arra engednek következtetni, hogy Szlovákiai kormányfője (majd kiderül, kinek a segítségével) érveit onnan meríti, ahonnan merítenie csak valakinek hazaárulási ügybe keveredése esetén szabad. A KDH és az MKP azonban csak azzal, hogy meghiúsította a Mojžiš leváltására tett első kísérletet, bizonyos értelemben óvatos duhajnak bizonyul. Ez nem elegendő. Csak idő kérdése, hogy a kormány tagjainak szavazásával Dzurinda számára lehetővé válik a Nemzetbiztonsági Hivatal főnökének leváltása. Ha ez úgy történik meg, hogy a két koalíciós partner közben nem követ el minden tőle telhetőt a pártállami módszer újrahonosításának megakadályozására, a költő szavaival szólva: vétkesek közt cinkos, aki néma. A pártállami módszerek visszatérésének megakadályozása van akkora érték, hogy védelmében érdemes a konfliktus vállalása. Lehet, hogy Mojžiš ártatlan. Lehet, hogy biztonsági kockázatot jelent. Az se elhanyagolható tény, hogy a titkosszolgálat e kádert kockázatmentesnek találta. ĺgy most már azt is kétségbe vonja Dzurinda, hogy a legnagyobb titkok ismerője megfelelően működik? A megoldást – így a KDH és az MKP helytállásának teljessé tételét is – az jelentené, hogy Hrušovský és Bugár rávenné a koalíció (egyelőre még) fő erejének vezetőjét, hogy legalább őket tájékoztassa különbejáratú titkáról. Az se mellékes, hogy Dzurindához közeli ember – Gabriel Palacka – egyszer már bizalomvesztett lett. A miniszterelnök ezt az embert most ismét bizalmába fogadta, és magas tisztségbe, a bankszakmába delegálja. A kormányfő mintha túlságosan a pillanatnyi politikai, főleg pedig gazdasági érdekeihez igazítaná a bizalommegvonást és bizalmának kinyilvánítását. Az igazság kimondása sokszor kockázattal jár. Kikényszerítése is. Szlovákiában soha nem lehet biztonsággal előre megjósolni, hogy egy-egy valóban fontos kérdésben elfoglalt álláspont hány bársonyszéket, hány kisebb-nagyobb íróasztalt ingat meg. Vannak szituációk, amikor egy válság még akár termékeny is lehet, mert pozitív irányú mozgásba lendíti a társadalmat. Ez a válság, amely most Dzurinda káderintézkedései körül kirobbant, egyelőre csak mozdulatlan posványt alakított ki.