Téli fáradtság

A konyhában, kávéfőzés közben mázsás pillái lecsukódnak, öltözéskor semmit nem talál, végül belenyugszik, hogy két, „valamelyest hasonló” zoknit kell húznia, ha nem akar elkésni. Otthon felejti a telefonját, félútról mehet érte vissza. A busz majdnem körbeviszi, mert elbóbiskol.  Gyakorlatilag egy hete egyforma idő van. Álmosan szitál valami hószerűség, ami nem marad meg, csak arra jó, hogy az ember frizuráját tönkretegye, cipőjét átáztassa. Hosszú távon ez rendkívül deprimáló, olyannyira, hogy egy ideje a meteorológusoknak sem hiszek, hiába ígérgetik, hogy jövő héttől már nem kell csapadékra számítani. Inkább az orvosmeteorológia érdekel mostanában. „A frontváltozások komolyan megterhelik szervezetünk alkalmazkodóképességét. Február elején, a tavasz beköszöntéig nagy sebességgel váltogatják egymást a magas légnyomású anticiklonok és az alacsony légnyomású ciklonok. Ezeket tudatosan nem vagyunk képesek érzékelni, de idegrendszerünk, mint érzékeny antenna, minden apró nyomásváltozásra reagál. Az anticiklon enyhébb időt hoz, ilyenkor szervezetünkben több boldogsághormon, azaz endorfin termelődik, gyorsul a szívverés és a légzés, emelkedik a vérnyomás, tettre késznek, energikusnak érezzük magunkat. A ciklonok felelősek a borongós időért. Ha a változás túl gyors, szervezetünknek nincs ideje alkalmazkodni, túl hevesen reagál. Így alakulnak ki a hirtelen hangulatváltozások, fejfájás, rossz közérzet, súlyosabb esetben keringési zavarok, alvásproblémák, depresszió” – áll az internetes patikában, ahová újabban meglehetősen gyakran betérek, sokkal sűrűbben, mint a hús-vér orvosomhoz.  A világhálón a fentiek mellett még az áll, hogy szervezetünkből a téli egyoldalú táplálkozás következtében mostanra elhasználódnak a nyáron felhalmozódott vitaminok. A télen is kapható „friss” gyümölcsök, zöldségek azonban csalókák, mivel éretlenül szedték le őket, és konténerekben töltöttek akár több hónapot is, ezért nem veszik fel a versenyt nyári társaikkal. Magára a fáradtságra a szakemberek szerint nincs gyógyszer, de nem is igazán kell, mivel sok esetben csak lelkileg éljük át ezt a „betegséget”. A neten csak általános tanácsokat találtam, úgymint: sok mozgás, a lehető legtöbb szabadban töltött idő, a stresszhelyzetek kerülése. Úgyhogy mától nem nézek tévéhíradót és egy megállóval hamarabb szállok le a városi buszról. Feltéve, hogy nem bóbiskolok el rajta megint…