<p>A nem tankönyvízű gazdaságpolitikai hókuszpókusznak itt a böjtje: bukórepülésbe kezdett a forint; kétéves mélyponton van az euróhoz képest, és a folytatás sem ígérkezik fényesnek. </p>
Tarthatatlan kurzus
Persze, máris felszisszenhetnek azok, akik hiányolják a forint elerőtlenedésének nemzetközi szövegkörnyezetbe helyezését. Igen, valóban elsődlegesen a nemzetközi helyzet gyűrűzött be, a török líra, az argentin peso, a dél-afrikai rand, az orosz rubel megrogygyanása, ennek hatására bekövetkezett a feltörekvő piacok (beleértve Magyarországot) fizetőeszközeitől történő elfordulás, továbbá közrejátszott az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed pénzcsapjának részleges elzárása is. Ilyen pénzügyi szélviharban az érintett országok sorra alapkamatot emelnek, vagy legalábbis óvatosan próbálnak viselkedni. Ám ez túl sablonosnak tűnik a külön utat választó, a valósággal permanens harcban álló Magyarország számára. Ehelyett a csak általa látott biztató jövőt fürkésző Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, mint az őrült Néró a lángoló Rómát, olyan elnéző mosollyal szemléli a forint árfolyamának immár sokadik mélyrepülését. Múlt heti megnyilvánulásai inkább hasonlítanak egy hátrafelé nyilazó rettenthetetlen harcos, mint egy józan jegybankár viselkedésére. Szerdán egy konferencián arról beszélt, hogy a magyar gazdaság fundamentumai megfelelőek, az infláció történelmi mélyponton, ezért további alapkamat-csökkentésre van kilátás. Tény, Matolcsy vezetésével a nemzeti bank alig másfél év alatt 7%-ról 2,85%-ra csökkentette az alapkamatot (miközben a magaskamat volt a magyar állampapírok egyetlen vonzereje a befektetők számára), s a forint érdemben nem ingott meg. Ám ez csak a viszonylag kedvező nemzetközi helyzetnek, az amerikaiak átmeneti pénzbőséget okozó politikájának volt köszönhető. A kegyelmi állapot, úgy látszik, véget ért, amit a magát gyorsnaszádra álmodó magyar gazdaságpolitika egyelőre nem akar észrevenni. Rogán Antal fideszes csúcsvezér nemes egyszerűséggel a forint zuhanórepülését szokásos januári fejleményként állította be, ám szerény véleményünk szerint januárban a hideg és a fagy a szokványos, nem az árfolyamgyengülés. Ha a mostani, 310 és 315 forint/euró közötti kurzuson tartósan beragad a forint, az a devizahitelesek milliós seregét vérezteti ki, s az akár az áprilisi parlamenti választások eredményét is befolyásolhatja. Hiszen a polgárok a magas benzinár, a meglóduló infláció és a nagyobb törlesztőrészlet képében heteken belül megérzik a gyenge pénz negatív hatását. Akkor jöhetnek a cirádás szófolyamok a nemzetközi spekulánsokról, esetleg indíthatnak Békemenetet a brókerek, a bankárok ellen. Pótcselekvésben, verbális vágtákban a magyar kormányvalóban jobban teljesít, de a valóságot ez sem változtatja meg. Vajon miért Magyarország szenved mindig egy-egy pénzügyi szélviharban? Valószínűleg a gazdasághoz értők nem az egyszeri statisztikajavító trükköknek hisznek, nem a kierőltetett rezsicsökkentéssel lenyomott inflációt, a növekedést megfojtó, brutális ágazati adókkal leszorított államháztartási hiányt, az éhbérrel járó erőltetett közmunkaprogramokkal felturbózott foglalkoztatási adatokat tekintik mérvadónak. Ehelyett azt látják, hogy a magyar gazdaság most is legfeljebb ha a 2006-os szinten teljesít, a reálbérek máig nem érték el a 2008-as vásárlóerőt, leálltak a beruházások, az államadósság az elvett 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári megtakarítás ellenére sem csökken, csak a magas jegybanki kamat miatt vették a magyar állampapírokat. De napjainkban már az utóbbi sem igaz. Lehet spekulálni a jegybanki kamattal, művileg lefaragni az inflációt, „kokit, sallert” osztogatni Brüsszelben, ám egyszer a valóság a lórúgás erejével téríti észhez a tarthatatlan kurzust választó döntéshozókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 10.09.
Szövetség: kis lépések előre
2024. 10.09.
A katasztrófákból is pártügyet csináltak
2024. 10.08.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.