Társadalom és forradalom

Az iskolában történelemórán sok forradalomról hallottunk az 1848-as forradalmon kívül. Tanultunk a plebejusok harcáról a teljesjogúságért. Tanultunk a francia forradalomról, az amerikai forradalomról és szabadságharcról. Valamelyest érintettük a nyugati birodalmak volt kolóniáin lezajló forradalmakat is, de nem túl részletesen, és szó volt a bársonyos forradalomról is, ahol megtudtuk, milyen különleges is volt, hisz egy csepp vér nem folyt, s egyszeriből a teljes elnyomás után a keleti blokk lakossága meglátta a szabadság fényét. Magoltunk dátumokat, elmondták nekünk, ki volt a jó és a rossz. Aztán pedig – és ezt különösen a fejünkbe vésték – azt is megtanultuk, hogy minden forradalom után egy rövid reményteljes időszak jött, amit ismét represszió követett, csak éppen mások által.

Azt is megtudtuk, hogy a bársonyos forradalom után és a hidegháború befejezésével véget ért a történelem, hisz nyert a szabadság és az egyenlőség a gonoszság ellen. Végre egy forradalom, ami sikerült!

Ahol véget ért a történelem, mert a tökéletes rendszer nyert, ott már nem kell többé forradalmakat vívni. Nem kell forradalom, hisz négyévente kifejezhetjük nemtetszésünket a választások során. A forradalmak a történelemkönyvekbe tartoznak, illetve csak a nyugati birodalmon kívül játszódnak le. És ott is csak akkor van szó forradalomról, ha a forradalmárok a nyugati társaságok akaratának megfelelő forradalmi programmal állnak elő. Minden más lázadás az uralkodó status quo ellen kriminális rebellió. Haiti, Kongó, Chile, Vietnám – alig van ország Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, amelyik posztkoloniális történelme során nem ért volna meg destabilizálást és erőszakot a nyugati érdekek miatt.

Igaz ez a hajdani szovjet és a mostani orosz, valamint a kínai birodalomra is, ahol a hazai lázadás nincs tolerálva, és keményen le lesz verve minden alkalommal, és így megy ez az ő érdekszférájukba tartozó külföldi területeken is. Úgy, ahogy a szovjetek nem tolerálták az 56-os és 68-as forradalmakat, illetve az ukránok forradalmát sem. A kínai birodalom Tajvanon biztos szívesen látna egy forradalmat, amelyik az uralkodó kommunista párt felé kacsintgatna, de ha mernék teljes szabadságukat kikiáltani, akkor szakadár rebellióról lenne szó, és indulna a katonai megtorlás.

Az eddigi és mostani birodalmak mind egyformán működnek, csak más módon folytatják az elnyomást. De minden birodalom egyszer megdől.

Amit nem tanultunk meg történelemórán, az az, hogy mi a funkciója a forradalomnak a társadalmi fejlődésben. Azt sem sajátítottuk el, hogy milyen történelmi eseményeket megelőzve kellett volna a társadalomnak ezt a funkciót alkalmaznia. És ennek az eredményét megfigyelhetjük a mai világban.

A forradalom szerves része a társadalomnak – függetlenül attól, hogy monarchiáról, diktatúráról, rabszolgatartó társadalomról vagy választási demokráciáról van szó. A hatalmi struktúra csak annyi jogot és szabadságot ad meg a társadalomnak, amit az magának kiharcol.

Ha az egész Nyugat – minket és Magyarországot beleértve – az évtizedes „válasszuk a kisebb rosszat” mentalitás miatt éppen egy szélsőjobbos, az ember és a bolygó egészségét semmibe vevő tekintélyuralmi rendszerbe csúszik bele, akkor a társadalom komoly döntéssel szembesül: vagy hagyjuk, hogy ezt megússzák, vagy koordinált sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel és felvonulásokkal szembesítjük a döntéshozókat azzal, hogy nem hagyjuk magunkat szexualitás, nemzetiség, vallás és hovatartozás miatt megosztani, és hasonlóan, mint a plebejusok, a volt rabszolgák és 1848-ban a magyarok, felszólalunk jogainkért és szabadságunkért, és nem engedünk belőle.