Az elmúlt néhány hónapban történt incidensnek miatt – amelyeknek nemzetek közötti jelleget kölcsönöztek – a Vajdaság olyan térségek nem túl dicső listájára került, amelyek a nemzetközi közösség állandó megfigyelése alatt állnak – írta az újvidéki napilap. Idézi Ambei Ligabót, az ENSZ emberi jogi főbiztosának jelentéstevőjét, akik szerint Szerbia-Montenegróban „bármelyik pillanatban újra kitörhet” az etnikai erőszak. Ligabo szerint noha a Vajdaságban első látásra békés a helyzet, a tartománynak a nemzetközi közösség állandó megfigyelése alatt kell állnia, „elkerülendő váratlan kellemetlenségeket”. Brüsszel szeptember közepén beharangozta a vajdasági helyzet felmérését, az uniós országok belgrádi nagykövetei pedig független vizsgálatot végeznek az etnikai alapú incidensekről. A lap idézi Józsa Lászlót, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, aki szerint Ligabo kijelentése „kissé megkésett”, de nem árthat. Teljesen normális szerinte az, ha az emberi és kisebbségi jogok felől érdeklődnek olyan szervezetek, amelyek egyébként ezzel a témával foglalkoznak. „Tudomásom szerint a rendőrség sokkal nagyobb figyelmet szentel az olyan eseteknek, amelyeknek gyaníthatóan etnikai jellegük van. A megelőző intézkedéseknek is megvannak az első eredményei. Ugyanakkor továbbra sem látjuk azt, hogy az igazságszolgáltatás elé állnak az incidensek elkövetői” – mondta Józsa. A lap szerint az elmúlt egy hónapban csökkent a nemzetek közötti incidensek száma, s ez egybeesik a választási kampány befejeztével. Józsa szerint nincs összefüggés a kettő között. „Az iskolákban sajnos választási kampány nélkül is vannak incidensek. Mi erre régóta figyelmeztetünk. A kampánynyal összefüggésbe lehet hozni a becsmérlő falfirkák megjelenését, de nem lehet kapcsolatba hozni az összes fizikai, erőszakos incidenst. Valakinek szemlátomást haszna származik abból, hogy minden áron kapcsolatot keres a dolgok között”.
LA DERNIERE HEURE
A belga lapnak adott interjújában Hillary Clinton úgy vélekedett, Kerry és alelnökjelöltje, John Edwards egyértelmű győzelmet fog aratni. Mint mondta, az Egyesült Államokban sokan vélik úgy, hogy ez lesz életük legfontosabb választása. S bár az ő esetében ez 12 évvel ezelőtt volt, férje, Bill Clinton megválasztásakor, az bizonyos, nem szabad megengedni a jelenlegi kormánynak, hogy visszafelé forgassa az óra mutatóit, hogy visszatérjen a múlt század elejének politikájához. „A lányomnak, s az ő nemzedékének a jövője a tét” – szögezte le Hillary Clinton. A demokrata szenátor szerint a választásig hátralévő másfél hétben Irak és a külpolitika helyett a hazai helyzetről kell majd beszélni az amerikaiaknak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.