FAZ
A Frankfurter Allgemeine Zeitung tényszerűen számolt be Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásáról, a beszámoló címében is ezt a mozzanatot emelve ki.
TALLÓZÓ
A Frankfurter Allgemeine Zeitung tényszerűen számolt be Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásáról, a beszámoló címében is ezt a mozzanatot emelve ki. „A 43 éves szocialista Gyurcsány, Magyarország ötven leggazdagabb emberének egyike az ország hatodik kormányfője a szabad választások 1990-es bevezetése óta” – állapította meg a lap tudósítója. A Gyurcsány által elmondottakból a szerző egyebek között azt emelte ki, hogy a kormányprogram alapértéke az igazságosság, a Gyurcsány-kormány a közterhek igazságos elosztását tűzi ki célul, a kormányprogram főcéllá emeli a jólét egyenletes eloszlását. A FAZ megállapította továbbá, a külpolitikában továbbra is prioritást élvez a szomszédokhoz fűződő jó viszony. A megalakuló kormánytól idegen a történelmi frusztrációból eredő sérelmi politika. A szomszédos országokban élő magyarok védelmét a Gyurcsány-kormány nem kívánja belpolitikai kampánytémává tenni, a kormány egyik célja ugyanakkor „a magyar nemzet újraegyesítése európai keretek között” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung az új magyar miniszterelnökre hivatkozva.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.