MAGYAR SZÓ
Két esetben tett a rendőrség bűnvádi feljelentést az elmúlt fél évben a Vajdaságban történt nacionalista indíttatású konfliktusok miatt; a különböző nemzetiségű személyek öszszetűzései nem rontották meg a hagyományosan jó nemzetek közötti viszonyt, de jogos felháborodást váltottak ki – k
TALLÓZÓ
Két esetben tett a rendőrség bűnvádi feljelentést az elmúlt fél évben a Vajdaságban történt nacionalista indíttatású konfliktusok miatt; a különböző nemzetiségű személyek öszszetűzései nem rontották meg a hagyományosan jó nemzetek közötti viszonyt, de jogos felháborodást váltottak ki – közölte Dragan Jocsics szerb belügyminiszter az újvidéki napilapban megjelent írásos nyilatkozatában, amelyből az derül ki, hogy magyarokat merő nacionalizmusból nem ért egyetlen támadás sem. A belügyminisztérium adatai szerint tavaly január elsejétől idén június 30-ig a Vajdaság területén 49 olyan incidenst jegyeztek fel, amelyekről azt lehet állítani, hogy nemzetek közötti „színezetük” volt. A rendőrség az elkövetők több mint felét kézre kerítette, az esetek 43,9 százalékában albán és muzulmán lakosokat károsítottak meg. „A Vajdaság területén nyilvántartásba vett összes bűncselekmény közül, amelyek nemzetek közötti konfliktus elemeit mutatják, az elmúlt hat hónap során két esetben jegyeztük fel, hogy megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy bűnvádi feljelentést tegyünk bűncselekmény elkövetése miatt” – közölte Jocsics, aki szerint ezek a bűncselekmények a nemzetek közötti faji, vallási megkülönböztetés keltésére és türelmetlenség szítására irányultak. Jocsics szerint az elmúlt hat hónap során hét esetben intéztek fizikai és szóbeli támadást magyar nemzeti kisebbséghez tartozó személy ellen, s minden esetben a vizsgálat befejezése után megállapítást nyert, hogy nem etnikai indíttatású incidensről volt szó. Az elkövetők ellen verekedésben való részvételért, vagy erőszakos viselkedésért tettek bűnvádi feljelentést, vagy szabálysértési eljárás indult ellenük.
PHILIPPINE STAR
Következményei lehetnek annak, hogy a Fülöp-szigeteki kormány kivonta katonáit Irakból – jelentette ki az Egyesült Államok Manilában akkreditált nagykövete. Francis Ricciardone egy nappal azelőtt nyilatkozott a Fülöp-szigeteki lapnak, hogy konzultációkra visszatért volna Washingtonba. A diplomata elmondta: nincs szó arról, hogy visszahívták volna állomáshelyéről. Ugyanakkor hangsúlyozta: következményei lehetnek annak, hogy Manila kivonta 51 fős alakulatát Irakból. „A történtek természetesen jelzik, mire számíthatunk Manilától, ha a jövőben hasonló helyzet állna elő” – mondta. Nem árulta el, milyen következményekkel számolhat a Fülöp-szigeteki vezetés, de megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a Fülöp-szigetek – az Egyesült Államok volt gyarmata – jelentős mértékben rá van utalva az amerikai gazdasági segélyekre. A manilai kormány szakadár muzulmán felkelők ellen folytatott harcának sikere is nagymértékben függ az Egyesült Államok nyújtotta katonai segítségtől, amely elsősorban kiképzésben és hadfelszerelés szállításában ölt testet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.