TALLÓZÓ

ERDÉLYI KRÓNIKA
A Maros megyei prefektusnál tiltakozott Kelemen Atilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöke amiatt, hogy a helyi rendőrség eljárást indított a Wass Albert-felolvasómaraton szervezői ellen – derült ki az Erdélyi Krónika tegnapi számából, amely szerint Frunda G

ERDÉLYI KRÓNIKA

A Maros megyei prefektusnál tiltakozott Kelemen Atilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöke amiatt, hogy a helyi rendőrség eljárást indított a Wass Albert-felolvasómaraton szervezői ellen – derült ki az Erdélyi Krónika tegnapi számából, amely szerint Frunda György ügyvéd, szenátor vállalná a rendezvény szervezőinek jogi képviseletét. Mint a lap írja, Kelemen Atilla kedden nyújtotta be tiltakozását Ovidiu Natea prefektusnál. Az RMDSZ-es megyei elnök felháborítónak és antidemokratikusnak tartja, hogy a rendőrség hivatalból eljárást indított a Wass-felolvasómaraton szervezői és résztvevői ellen. A Krónikának adott nyilatkozatában döbbenetét fejezte ki amiatt, hogy a rendőrség az 1989 előtt gyakorolt, szomorú emlékű megfélemlítési módszereket próbálja ismételten bevetni. „Míg Wass Albert könyveit világszerte szabadon forgalmazzák, addig szűkebb pátriánkban még mindig léteznek olyan erők, amelyek megpróbálják kijátszani a nemzetiségi kártyát” – mondta Kelemen, aki szerint jogállamban nem fordulhatna elő, hogy irodalmi esteket figyeltessenek, szervezői és résztvevői ellen pedig eljárást kezdeményezzenek. Natea prefektus – a román kormány megyei képviselője – megígérte az ügy tisztázását. Frunda György, a Wass Albert rehabilitációját felvállaló egyik ügyvéd a lapnak elmondta: a román bűnügyi perrendtartás szerint ha valaki feljelentést tesz a rendőrségen, akkor ennek az intézménynek kötelessége előzetes eljárást folytatnia. Ennek alapján a hatóságok megállapítják, hogy van-e ok a bűnügyi eljárás megindítására.

LE FIGARO

Az Európai Uniót hajtómotorként előrevivő francia–német–brit élcsapathoz csatlakozó államok csoportjába invitálta Magyarországot Jacques Chirac elnök – emelte ki a kétnapos budapesti látogatás jelentőségét méltató francia sajtó. A konzervatív Le Figaro különtudósítója idézte a budapesti parlamentben Chirac által kinyilvánított állásfoglalást, amely szerint Franciaország nem akar „kétsebességes” Európát. A mértékadó párizsi lap rámutat: a budapesti hivatalos államfői látogatás többirányú üzenetet tartalmazott. Világossá tette, hogy Párizs tudomásul veszi az új belépők Amerika-barát orientációját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?