Talárt le, talárt föl

Közismert tény ugyanis, hogy Harabin az után lett főbíró, hogy közben miniszter volt, mégpedig úgy, hogy egy másodpercre sem tagadta, miniszteri munkáját kifejezetten politikai tevékenységnek tekinti. A harmadik hatalmi ág (a bírói kar) munkájának lényegét tekintve már ekkor vége volt a világnak (legalábbis a demokráciát nem csak mantraként használó szabad polgárok körében). Az már csak hab a tortán, hogy egy drogkereskedőhöz fűződő viszonyát olyan játszi könnyedséggel kezelte, mint valamely kormányzati politikusunk a speciális halászengedélyt, magyarán, lepattintotta magáról a témát, ami bíró és miniszter esetében sem tekinthető tisztázott helyzetnek.

Ha ezek után valaki azon csodálkozik, hogy a főbíró azok oldalára állt, akik milliókban mérik felháborodásukat, mert nem lettek speciális bírók, és ezért az ezer sebből vérző országtól eszméletlen pénzeket kérnek kárpótlásul, feltehetően még mindig abban hitt, hogy szakmai kérdésekben a főbírónk kritikán felül álló tekintély. Pedig nagyon nem így van, mert ha a járási és kerületi bíróságok elégedetlen bírói sok pénzt perelnek ki (maguknak), csak idő kérdése, ugyanilyen alapon mikor melyik körorvos pereli be az államot, hogy nem annyit keres, mint a klinika szívspecialistája, mikor pereli be a sorszerkesztő a kiadót, hogy kevesebbet keres, mint a rovatvezető, és megéljük azt is, hogy a kétéves szakmunkásképzőt végzett ember kikéri magának, hogy fizetése nem azonos az atomerőmű mérnökéével. Az ügy ugyanis ennyire szimpla és ennyire felháborító. Ha ezt egy főbíró nem látja, akkor nem hogy az ország első embere nem lehet egy hatalmi ágban, hanem egy kisközség helyi képviselői posztjára is alkalmatlannak minősül.

Persze, mindez csak akkor igaz, ha a főbíró az első a bírók közt, s nem akkor, amikor politikát „csinál”. Márpedig Harabin nemegyszer igazolta, hogy igenis politizál, hogy a bírói függetlenséget a saját jogaként fogja föl és a pártatlanság gyakorlata idegen tőle. Mindez éppen elég ok arra, hogy ne legyen meghatározó személyisége a szlovákiai igazságszolgáltatásnak, mert eljön a nap, amikor nagyon sokan (kritikus tömegnek is hívják ezt a számot) egyszerűen semmibe veszik a bírósági döntéseket és kifejezetten méltányossági alapon vezetik majd be az anarchiát. Ennyit a felelősségtudatról, bár annak hiányáról is oldalakon át értekezhetnénk.

A baj csak az, hogy az igazságügyminiszter-asszony jelenlegi javaslata, mely szerint Harabin az országot veszélyeztette a bírók úgymond kártalanítása ügyében ugyancsak politikai érvnek tekinthető. Jó politikai érv, igenis használható, de szakmailag nem kell, hogy megállja a helyét. És ezt nem csak azért állítjuk, mert a bírói kar egy része Harabin pártján áll majd. Summa summarum: félő, hogy egy jó politikai, kevésbé jó szakmai javaslat megvalósításának hiányában Harabin még sokáig veszi föl – legalábbis képletesen – a bírói talárt, ami viszont, akár tetszik, akár nem valakinek, az ország számára nagyon rossz hír.