Taktika az étlapon

Ez egy tiszteletet parancsoló győzelem. A magyar emberek az EP-választáson kikövetelték maguknak a tiszteletet, és ezt meg is kapták.

(Orbán Viktor a Kossuth rádióban)

A magyar politikai tájon a Fidesz (és a Momentum) megette a Jobbikot, Gyurcsányék felfalták újra az MSZP-t, ahogyan tették már korábban a szocialistákon belül. A bajnais Együtt után lett egy fiatalosabb és erősebb liberális párt; az LMP ment a kukába (amely szelektív, hiszen a zöldekből mindenki falatozott); amúgy az ellenzéki térfél nem nőtt 2014-hez képest, a Fidesz viszont igen. Az ellenzéki térfél markánsan átalakult és két párt körül koncentrálódik: talán mondható úgy, baloldali liberálisok (DK) és a hozzájuk képest jobboldali liberálisok (Momentum) között. A kormányzó Fidesz otthon szokás szerint nyert, Európában viszont nem annyira váltak be Orbán Viktor számításai.

Van olyan kerete a politikánknak, amely a lelket, a szívet is megérinti. Ez nekünk az Európai Egyesült Államok története. Egyszerű, világos, és egyértelmű antitézise annak, amit a Fidesz mond.

(Gyurcsány Ferenc a 24.hu-nak)

Az Apró-villa politikus házaspárja régóta minimalista ellenzéki stratégiát követ: mindenben a Fidesz ellenkezőjének lenni. Nacionalizmusra euroracionalizmus. Gyurcsányék kormányellenes egyszerűsége legyalulta fő ellenzéki vetélytársukat, amelyből kiszakadva születtek: az MSZP-t éppen a fiatal politikusgeneráció vitte a végelgyengülésbe, amely talán nem is csoda olyan egykor nagy baloldali párt esetében, amelynél a hanyatlás minősége Horn Gyulától egy úgynevezett Tóth Bertalanig tartott, egyenes vonalban.

A Soros-féle alapítványi rendszer, civil szervezetek, liberális médiahálózat által támadott országok vezető pártjai szerepeltek a legsikeresebben az EP-választáson.

(Orbán Viktor)

Nézzük a nagy országokat: a kihívók komoly sikerei. Franciák, olaszok, britek: az új jobboldal lett listán az első. A lengyeleknél az illiberális keresztény-konzervatív kormánypárt győzött megint. Németek, spanyolok: nincs eltolódás jobbra, sőt. A spanyol baloldal nagyot nyert, a német centrumpártok zsugorodva nyertek. A rendszer- és elitkritikus jobboldal ugyanakkor EP-szinten nem tört át, mert számos kisebb országban nem volt sikeres, a visegrádiak közül például éppen Szlovákiában nem.

Magyarország abból a szempontból különleges, hogy mindaz, ami a nyugati mérsékelt-jobbközép pártok politikájába beépült a liberalizmusból, itt nem épült be.

(Gyurcsány Ferenc)

Természetesen Magyarország egyáltalán nem különleges hely abban az értelemben, hogy erős jobboldal másutt is kormányoz. Ahogyan Nyugat-Európa sem egységes, ez látszik abból, ahogyan a franciáknál elolvadt a két hagyományos jobb-, illetve baloldali középpárt, s immár Macron liberálisai állnak szemben Le Pen radikálisaival. Az európai választások bonyolult alkudozási folyamatokhoz vezetnek egyértelmű győztes tömb híján.

Ne vedd bántásnak. 

(Angela Merkel az EU-csúcson a folyosón Orbán Viktornak)
Mit láttunk az EU-vezetők első verbális fogáskeresésekor a héten? Macron francia elnök nem kér a csúcsjelöltekből, Manfred Webert nem tartja alkalmas EU-főnöknek, ahogyan Orbán Viktor sem, ellenben mindketten támogatják a francia jelöltet, viszont a liberális Macronék nem mennének nagykoalícióba a Néppárttal, ha onnan nem teszik ki Orbánékat – ebből a trükkös játszmázásból is látható, hogy politikai alkuk közben érdemes csínján bánni például a „soha”, „kizárt”, „elvi” és „végleges” szavakkal. A feladvány nehéz: elefántoknak kell fűszálbarát kompromisszumokat kötni. És eközben a magyar miniszterelnök is keresi taktikai helyét: bizonyos belpolitikai gesztusok (közigazgatási bíróságok ejtése) mintha arra utalnának, a Fidesz maradhat a Néppártban – de akár az étlapon is.