Szükséges a logika a közéleti megnyilvánulásban?

A minap egy barátommal való beszélgetés közben csaknem fogadást kötöttünk arra, hogy mikor fog eljönni – főként a kezdődő választási kampány függvényében – a soron következő MKP-kritika az értelmiségiekkel és az ún. szlovákiai magyar közélettel szemben. Nos, expressis verbis ezt még nem kaptuk meg, de megkezdődött a kioktatás, hogyan értelmezzük a politikusok szerepét a nyilvánosságban. Ami egy nagyon hasznos közoktatási vállalkozás, szem előtt tartva az egyik oldalon politikusaink magas képzettségi szintjét, rendkívül fejlett erkölcsi érzékét és szociális érzékenységét, a másik oldalon pedig a köznép bambaságát, hajbókolását és törtetését. Mindezek ellenére, és mélyen meghajolva egyes politikusaink ragyogó intellektusának fölénye előtt, bátorkodnám felhívni a 2005. év szlovákiai magyarját arra, hogy lehengerlő érvelésének rendszerébe egy aprócska homokszem került. Ezt a homokszemet logikátlanságnak szokták nevezni jobb helyeken. Politológiai nyelvhasználatban pedig demagógiának. De hát én nem vagyok politológus, és ezért ilyen csúnya szavakat nem használok.

Miről van szó? Arról, hogy Bugár Béla, az MKP elnöke az Új Szó 2006. február 11-i számában a „Szombati vendég” c. rovatban nyilatkozott annak kapcsán, hogy az olvasók szavazatai alapján ő lett az elmúlt év szlovákiai magyarja. Bugár a rá jellemző szerénységgel fogadta ezt a titulust, és a következő megszívlelendő – és bizony meglepő – kijelentést tette: „...nem jó hír, hogy ma még a közélet túlságosan át van itatva a politikával”. Heuréka! Az MKP fő embere diagnosztizálta a bajunkat, és most már felsorolja azokat a lépéseket, amelyek során pártja kivonul a közéletből. A balgaság mennybemenetele. Hát persze, hogy nem ez következett. Pedig tudhattam volna, hiszen egy tavalyi televíziós beszélgetés során már megtapasztalhattam, hogy az ő logikája nem mindig követi az arisztotelészi klasszikus logika két alapelvét: az ellentmondásnak és a harmadik kizárásának az elvét. Az egyik azt jelenti, hogy az ellentmondó kijelentések nem lehetnek igazak, a második pedig azt, hogy minden kijelentés vagy igaz, vagy hamis.

Lássuk hát a példát! Bugár első kijelentése: „Nem normális, ha a politikusoktól várják el, hogy oldják meg, ha probléma van a nyitrai és a komáromi egyetem között...” A második kijelentés, amelyik arra vonatkozik, milyen eredményekkel dicsekedhet a párt: „...a komáromi egyetem...”. Mivel a második kijelentés egy időben korábbi tettre vonatkozik, ezért ezt értelmezem elsőnek: a komáromi egyetem létrehozása a párt tevékenységének az eredménye. Azaz: a párt nélkül az egyetem nem létezne. Ez alighanem igaz kijelentés, hiszen mióta az egyetem fennáll, a párt minden hatalmi befolyását arra irányítja, hogy egyedül a komáromi egyetem részesüljön hazai és magyarországi támogatásokból. Vagyis az egyetem és a párt egymástól elválaszthatatlan. (A klasszikus logikában: az azonosság elve.) Ha viszont ez a kijelentés igaz, akkor nem igaz az a kijelentés, miszerint a párt nincs érintve a komáromi egyetem kapcsolatainak rendezésében. Hiszen nem igaz az sem, hogy csak az egyetem létrehozásánál bábáskodott a párt, és már kivonult volna a felsőoktatásból. A klasszikus szillogizmusban két igaz premisszából következtethetünk egy zárótételre. De milyen zárótétel következik két, egymásnak ellentmondó premisszából? Vagy semmilyen, vagy hamis. Az eredmény tehát vagy üres fecsegés, vagy hazugság. Az tény, hogy Szlovákiában a politikusok szabadon fecseghetnek, és ennek nincs semmilyen következménye. Azaz van ilyen következmény: a közerkölcsök alagsori szintjén. Amiből viszont logikusan következik az, hogy a logikátlanság bizonyos szempontból erkölcsnélküliséghez is vezethet. Konkrétan: a pártot kell magasztalni a választási kampány során az egyetem létrehozásáért, de a gyanú árnyéka se férjen hozzá az egyetem létezése kapcsán. Dicsőség igen, felelősség semmi. Akárcsak az olvasói ankét esetében. Elfogadni az első helyet, és ezt utólag kommentálni úgy, hogy ez így nem jó, ugyancsak logikátlanság. Eszébe nem jutott Bugárnak és a többi politikusnak, hogy a második premissza értelmében (nem jó a közélet átpolitizáltsága!) helyre tegyék az első premisszát is, és eleve kivonják magukat az ankétból. Ehhez azonban egyrészt a logika ismeretére, másrészt a választási kalkulus (értsd: népszerűség) elutasítására lett volna szükség. De ezt már valóban túlzás egy politikustól elvárni.