Szlovmagy identitás

A szlovákiai magyar, mint szóösszetétel valahogy mindig a „kicsi, de a miénk” lélekölő hozzáállását sugallja. A szlovákiai magyar irodalom – kiváló alkotások ellenére – mindig valahogy beszűkítette nemcsak a keretet, amelyben gondolkodni volt ajánlatos, hanem a minőségi kritériumokat is. Ifjú koromban a népművészeti fesztiválon csehszlovákiai magyar táncokat kellett elsősorban előadni (soha nem felejtem, minden folklorista ismerte Bélyt, mert az összes szatmári táncot bélyi táncnak neveztük el, megkerülve a szocialista népművelők által előírt versenykiírást). A szlovákiai magyar sajtó szóösszetételről pedig egy életnyi tapasztalatot gyűjtöttem, érdekes, a frázis mindig valahogy a minőség hiányára igyekezett finoman, olykor sikeresen magyarázatot adni. Szlovákiai magyar kultúratámogatásra osztogatunk pénzeket, szlovákiai magyar iskolaügyről értekezünk szakmai, politikai téren egyaránt, van szlovákiai magyar zenész-, tudós-, sőt még vállalkozói szervezetünk is. Határon túliak, majd külhoniak lettünk mi, az egykor szlovenszkói magyarok, néha még felvidékiek is, itt-ott pedig „slovenskí Maďari”.

A szlovákiai magyar jelző ellen egy életen át ágálva, most mégis úgy érzem, kötelességem Berényi elnök urat figyelmeztetni, hogy szlovmagy lét, szlovmagy identitás igenis van. Egyénenként változó, mennyire fontos valakinek a magyar identitása mellett a szlovákiai, esetenként a szlovák, mert már ilyen is van, népek interakciói során egyszerűen elkerülhetetlen a dolog. A szlovákiai magyar lét nem egyetlen, még csak nem is domináns része a kettős nyelvi identitás, de már ilyen is van, és amíg vegyes házasságok lesznek, márpedig lesznek, addig jó, ha van. A legboldogabb ember lennék, ha a szlovákiai magyar csak territoriális megjelölés lenne, de nem az. Igenis, létezik olyan álommodell, amelyben a nyelvhatárokon élők nem kisebbségekben vagy többségekben élnek, éppen ez az a modell, amely felülírja a nemzetállamot, a nemzetállami eszmét, csakhogy ez a modell egyelőre álom csupán, az Unió nem a régiók, nem a nemzetek, hanem a nemzetállamok Uniója. A Szlovákiában élő magyarok pedig a nemzetállamok Uniójában egy nemzetállam nyelvi kisebbségében élő magyarok. Ez van. Nem az a mi bajunk, hogy tudatosítjuk, szlovákiai magyarok vagyunk. Nagyrészt nem mi döntöttünk erről. A mi igazi bajunk az, hogy szlovákiai magyar létünket negatívan éljük meg. Negatívan akkor is, amikor ez a helyzet többé, jobbá, felkészültebbé, komparatív előnyökkel rendelkezővé tesz minket. Amikor kisebbségként nem „kevesebbek” hanem igenis „többek” vagyunk. S akkor is morcosak vagyunk, amikor jókat röhöghetnénk azon, hogy 15 millió magyarból a világon csak félmillióan tudjuk, mi az a maringotka. Nem mintha olyan fontos lenne, de mit ér az identitás, ha néha saját magunkon nem tudunk jóízűen kacagni? S hogy az ne hétkrajcári nevetés legyen? Hát valahol ezért van szlovákiai magyar politikai képviselet – s az elnök úr szavait még viccből sem tekintem a politikai képviselet megszüntetésére irányuló első lépésnek.