Szlovákia lassan kiesik az A csoportból, s nem csak hokiban

Egyszóval, magyar rokonaim szemtanúi lettek a szlovák hokiőrületnek, s bizony egy kicsit csodálkoztak is. De ilyen a hagyomány. Pontosabban, volt. Mert az öröm már a múlté, a jó eredményeket ellepte a por, s mára csak az maradt, hogy dühödten vagy szomorkásan azon morfondírozzunk, hol történt a hiba. S a hiba gyökerei mélyrehatók. Mintha örökre elveszítettük volna azt a képességünket, hogy önös érdekektől mentesen, lelkesedéssel, magáért az ügyért tegyünk valamit. Persze ez tudományosan nem bizonyítható, de az ok hasonló, mint sok más probléma esetében. Miért utazunk évek óta ugyanarról a lepukkant pozsonyi főpályaudvarról? Miért nincs a fővárosnak közlekedési rendszere? S miért nincs az egész országnak sem? Az autópályának 2010-re már el kellett volna készülnie, s most azt látjuk, hogy még tizenöt év múlva sem lesz meg. A miniszterelnök a szlovákok szívéhez szól, amikor azt írja egy cikkben, hogy a „pozsonyi kávéháznak” félre kellene tennie a kávét, s konkrét feladatokba kellene kezdenie, hogy az ország az EU „kemény magjában”, azaz egyfajta első ligában maradjon. Nem szabad besározni és megkérdőjelezni a szlovák demokráciát. Nos, a gyengébb hokistákkal még bennmaradhatunk a „kemény magban”, a probléma másban leledzik. Sokkal inkább abban, hogy egyesek képtelenek felfogni, mit kellene megtenni az ország érdekében, hogy országunkban lebénult a közszolgálat, hogy minden lépésnél igazságtalanságba és korrupcióba ütközünk.  S Ficónak eszébe sem jutott, hogy gesztust gyakoroljon, s a kávé helyett belügyminiszterét, Robert Kaliňákot tegye félre. Így helyén van az aggodalom, hogy Szlovákia egy szép napon kiesik az A csapatból. S nem csak hokiban.