Színjáték szlovák módra

E hét elejére kétségkívül sikerült alaposan föltupírozni a mezőgazdasági miniszter, Simon Zsolt „esetét” az ellenzékkel. Bizony, az ellenzékkel, nem pedig a volt cégének juttatott, egyébként, immár két éve alanyi jogon járó, állami mezőgazdasági dotációval. A buzgó fodrász szerepét a sajtó ilyesmire kapható emberei vállalták, nyilván, mert azt gondolták, végre oda sújtanak vasöklükkel, ahova köll... Akarva-akaratlanul, így lettek az anno panamagyanús kormányzati ügyleteiről elhíresült Mečiar-féle HZDS és a hatalomért évek óta eredménytelenül lihegő Robert Fico és társai fogadatlan prókátorai. Mi ebben a probléma ezen kívül? Látszólag az égvilágon semmi, hiszen a demokratikus sajtónak kutyakötelessége, a mindenkori ellenzéknek meg elemi érdeke, hogy folyamatosan ellenőrizzék és piszkálják az aktuális kormánypártokat. Csakhogy a sajtónak mindenkor maximális tárgyilagosságra kell törekednie. Az ellenzék pedig csupán akkor lehet hiteles és eredményes ilyen esetekben, ha emberei mind egy szálig makulátlanok! Egyébként öncélú moralizálás, vagyis komolytalan színjáték minden egyes vonatkozó gesztus. Ez vonatkozik a sajtó tollnokaira is! Utóbbiak számosan Simon – segedelmükkel „afférrá” tupírozott, valóban elgondolkodtató, ám jellemzően, általános rendszerhibát(!) sejtető – dotációigénylését sajnos célirányosan összemosták Pavol Rusko százmilliós magánhitelének ügyével és Ľudovít Kaník állami pályázaton megszerzett EU-s támogatásaival. Holott, míg a Simon valamikori cégének juttatott dotáció – elvileg és gyakorlatilag is – több ezer hasonlóan kedvezményezett mezőgazdasági vállalkozással szemben volt hivatott megőrizni a szóban forgó cég s alkalmazottai esélyegyenlőségét, Rusko ügylete a pénzmosás, Kaníké pedig bizonyíthatóan a hatalmi úton kieszközölt nyerészkedés gyanúját vethette föl. Persze, egészen biztosan tudja ezt minden újságíró is, ha nem vak, süket, ostoba vagy nem pártmegbízást teljesít... Az is egyértelmű, hogy politikussá vagy egyéb közhivatalnokká történő kinevezését megelőzően minden egyes halandónak meg kell(ett) élnie valamiből. Simon Zsolt – szerencsétlenségére – földműveléssel foglalkozott, amíg miniszter nem lett. E tény azonban korántsem szolgáltathat elegendő okot arra, hogy rásüssék, csak azért dolgoztatta ki minisztériumában több tízezer mezőgazdasági vállalkozás alanyi jogon történő, nem utolsósorban átlátható segélyezési mechanizmusát, mert a saját cégét akarta hizlalni...! Ha valaki ilyesmit állít, az olyan, mintha azt terjesztené, azért szoktak volt nyugdíjat emelni egyes kormányok, hogy minisztereik kielégíthessék anyukáik ebbéli igényeit...

Az ellenzék Simonnal szembeni magatartása persze logikus. Elvégre november végén megyei választások lesznek, s országszerte egyre markánsabban „kampánylik” már. Mečiarék és Ficóék elemi érdeke hát, hogy eddigi egymással szemben tanúsított önsorsrontó rivalizálásuk, tehetetlenségük ellensúlyozásaként, legalább egyetlen szál minisztert sikerüljön kinyírniuk a választások előtt. Ha ez most nem is ment meg, kétségkívül sikerült legalább hírbe hozniuk az „ellenséget”. A Simon leváltását elutasító kormányfővel, Mikuláš Dzurindával, és a számukra valószínűleg egyre idegesítőbben népszerű magyar politikussal, Bugár Bélával egyetemben. Aki, természetesen, ugyancsak kiállt a meghurcoltatott az MKP-s miniszter mellett.