Negyven éve nem sikerült nyernie a magyaroknak Hollandia ellen

magyar valogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája A divíziójának 5. fordulójában Amszterdamban lép pályára szombaton (20.45), és az esélytelenek nyugalmával próbálja meg megtörni rossz sorozatát.

A két nemzeti csapat legutóbbi tíz mérkőzéséből kilencet a hollandok nyertek, a magyar válogatott egy hónapja viszont közel járt a hatalmas meglepetéshez, hiszen a 82. percig vezetett a Puskás Arénában. Sallai góljára végül Dumfries válaszolt, de így is bravúrnak nevezhető a remek kerettel rendelkező ellenfél elleni döntetlen. 1984-ben Détári és Esterházy góljával Rotterdamban tudott utoljára nyerni Magyarország, az akkori vb-selejtező végeredménye 1:2 volt. Ezt a magyar drukkerek egészen biztosan most is aláírnak, és ha lenne lehetőségük, segítenék is kedvenceiket, ám egy büntetés miatt a vendégszektorban nem lesz ott a 12. játékosnak nevezett szurkolótábor.

„Nagyon nehéz lesz Hollandiában, de itthon se volt egyszerű. Hasonló, kompakt játékra készülünk a világ egyik legjobb együttese ellen, mint a Puskás Arénában. Ugyanazt a stabilitást szeretnénk nyújtani hátul, ezt nem adhatjuk fel, mert ha kinyílunk, olyan meccs lehet belőle, mint Németországban, ezt pedig mindenképpen szeretnénk elkerülni” – vázolta az egyszerűnek tűnő taktikát még kedden Sallai Roland.

Marco Rossi szövetségi kapitánynak pedig nem is lenne oka a változtatásra, hiszen ugyan a hollandoknál volt többet a labda Budapesten, nem tudták futószalagon gyártani a helyzeteket, így bevált az olasz szakember és szakmai stábja által kitalált mérkőzésterv.

Egy esetleges bravúrgyőzelem pedig nemcsak azt jelentené, hogy megtörik a negyvenéves negatív széria, hanem azt is, hogy a magyar válogatott biztosan bent marad az A divízióban. A hollandok ugyanis így már nem tudnák utolérni Schäferéket, akik készülhetnének a Nemzetek Ligája újdonságára, a negyeddöntőre. Persze a vereség vagy a döntetlen sem törné össze a magyarok terveit, ami a bennmaradás, hiszen a harmadik helyezett osztályozón vívhatja ki az újabb A divíziós szereplést.

„Nagy dolog a Nemzetek Ligája élvonalában szerepelni, szeretnénk ezt meghosszabbítani a harmadik idényre is” – mondta Sallai, kiemelve, hogy nem kis teljesítmény lenne újra a legjobbak között maradni.

Marco Rossinak egy komoly hiányzója akad, Kerkez Milos visszatérő térdproblémái miatt nem csatlakozott a kerethez. Helyettese viszont remek formában van, Nagy Zsolt a Puskás Akadémiában is jó teljesítményt nyújt és többek között a legutóbbi NL-meccseken is bizonyította, hogy képes a Premier League-ben szereplő poszttársa pótlására. Az utolsó pillanatban még egyet változtatnia kellett a szakmai stábnak, hiszen a harmadik számú kapus, Tóth Balázs bokasérülést szenvedett, így Demjén Patrik csatlakozott az utazó kerethez. Az MTK kapusa 2023-ban már többször is betöltötte ezt a szerepet.

A hollandoknál egy nagy visszatérőre, Frenkie de Jongra összpontosul a figyelem, aki bő egy éve játszott utoljára a válogatottban és lemaradt az Európa-bajnokságról Ronald Koeman szövetségi kapitány elmondta, hogy az ő visszatérését, valamint Reijnders, Gravenberch és Koopmeiners formáját látva kellemes problémával kell szembenéznie, amikor össze kell állítania a kezdő középpályás sort.

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, a játékvezető a spanyol Jesús Gil Manzano lesz, a VAR előtt pedig honfitársa, Carlos del Cerro Grande dönt majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?