Szent prioritás

Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy utánajárjak, a miniszterelnöki munka hivatás-e, vagy szolgálat, vagy mi, de az biztos, kellemetlen foglalatosság lehet. Például kormányfőnk tegnapelőtt szállna fel éppen a repülőgépre, azon gondolkodva, hogy egy Becherovkára még volna ideje, Görögország messze van, és hátha a gépen smucig utaskísérők szolgálnak fel, amikor odalép hozzá egy rádiós kolléga és azt kérdi tőle, mit szól a készülő pedagógussztrájkhoz. Abban a pillanatban lőttek a Becherovkának, ám Mikuláš Dzurindát nem lehet meglepni. Valami olyasmit válaszol, hogy oktatási rendszerünk fokozatosan halad előre, fejlesztése a kormány prioritásai közé tartozik. Lehet, hogy ezt már a repülőgépnek támasztott létrán mondta, vigyázva, meg ne csússzon a lába, vagy a madárból beszélt vissza, azonban a sztrájkról egy szó sem. A lényeg, hogy prioritás van, és azt az oktatásügy is élvezi. Hát hogyne.

Azért hirdetett ezúttal egész napos országos sztrájkot az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezete, azért mozdult meg, pontosabban állt le, vagy ha úgy tetszik állt végre a sarkára tegnap a pedagógusok, az iskolai alkalmazottak különben csendes, türelmes, végtelennek tetsző tűrőképességgel rendelkező serege, melyet amúgy gyerekek, szülők is szinte naponta megaláznak valamilyen formában, feledve, hogy a család egyik-másik alapvető szerepét számtalan esetben éppen ez a sereg látja el, kénytelen ellátni. Prioritások, ugyan. Elég visszapillantani az elmúlt két-három-hét kormányüléseinek, koalíciós tárgyalásainak napirendi pontjaira, és mindjárt nyilvánvalóvá válik, hogy milyen témák, problémák, párton belüli és pártok közötti nézetkülönbségek az elsődlegesek itt.

Maradva az oktatási rendszernél, rendben, fogadjuk el, hogy fokozatosan halad előre. Tavaly az önkormányzatok hatáskörébe kerültek az iskolák. A szerkezetet tekintve, ez akár reformlépésként is értékelhető. Na de ahogy ez a folyamat lezajlott, és zajlik a szó szoros értelmében a mai napig?! Iskolavezetők, régi és új hivatalnokok kerülnek az idegösszeroppanás határára. Pláne ha belepillantanak a pénzcsomagba is, melyet az iskolák után dobott a kormány az önkormányzatoknak. Prémiumról csak álmodnak mostanában a pedagógusok, sok helyütt a túlórákért járó fizetésről is, boldogok, ha az alapbérüket megkapják, cirka tízezer koronát tisztán a képesített tanerő, harmincéves gyakorlattal a háta mögött.

Mennyit kereshetnek a pályakezdők? Az iskolaépület meg ne is álmodjon arról, hogy új tetőt kap, hogy kifestik tantermeit, a vécé öblítője, sőt a kagylója se álmodjon arról, hogy kicserélik őket. Az önkormányzatok a nevelési-oktatási intézmények vezetésével kart karba öltve örömtáncot járnak majd, ha sikerül kifizetni a vizet, villanyt, gázt. Talán még egy Becherovkát is legurítanak. Az idén. De mi lesz jövőre? Prioritás. Ez az egy biztos. Fejlődésnek, a pedagógus anyagi és társadalmi megbecsülésének viszont nyomát nem tapasztalni itt a földön. A fellegek közt járva, talán.