Szemmel tartott amerikai jelenlét

De lássuk az előzményeket. Az USA hadereje 2001. szeptember 11-ét követően Afganisztánban, a tálib rezsim ellen végrehajtott támadások során kezdte szorgalmazni katonai támaszpontok létesítését. A választás politikai és stratégiai okok miatt a régió két országára, Üzbegisztánra és Kirgíziára esett. Ezzel gyakorlatilag egy új helyzet alakult ki a térségben, hiszen Közép-Ázsia eddig szinte teljes mértékben Oroszország exkluzív övezetének számított. Moszkva befolyásának nem igazán volt kihívója, még akkor sem, ha Kína egyre intenzívebb érdeklődést tanúsított. Az amerikai jelenléttel azonban Washington is „beszállt” a térségbeli hatalmi játszmába. Hozzá kell azonban tenni, hogy mindez az oroszokkal való konzultációk alapján történt. Az USA tehát egyértelműen bővítette befolyását, azonban nem terjedt ki szinte minden szférára, mint Oroszországé. Egyébként az USA katonai jelenlétének legfőbb indoka az afganisztáni hadműveletek hátterének biztosítása volt, és az is maradt mindmáig. Csakhogy időközben Moszkva úgy gondolta, az amerikai jelenlét hosszú távon fenyegetheti befolyását Közép-Ázsiában, ezért – nem kis mértékben kínai biztatásra – tálcára tette a kérdést. Moszkva önbizalmának nem igazán tettek jót a grúziai, ukrajnai, majd kirgíziai események sem. Az említett országokban bekövetkezett fordulatokat nagyon sok szempontból úgy lehet értékelni, mint az orosz befolyás visszaszorulását, és a nyugati, elsősorban amerikai befolyás kiterjesztését a posztszovjet térségben. És bár sok szempontból a térségbeli amerikai jelenlét nagyon jól jön Moszkvának is, hiszen nagyon is csökkenti az oroszokra háruló biztonsági erőfeszítéseket, az oroszok úgy gondolják, bizonyos szinten túl már nem maradhatnak tétlenek, hiszen akkor Ukrajna és Grúzia után Közép-Ázsiát is elveszthetik. Márpedig az említett régió Oroszország biztonsága, gazdasági és stratégiai érdekei szempontjából nagyon fontos. Ráadásul figyelembe kell venni egy lélektani szempontból fontos tényezőt is: Örményország és Fehéroroszország kivételével már csak Közép-Ázsiában mondható dominánsnak a moszkvai befolyás, ami viszont a magát még mindig nagyhatalomnak tartó Oroszország számára nagyon is fontos. Mindehhez hozzá kell fűzni, hogy Közép-Ázsia nagy területei már gyakorlatilag több mint kétszáz éve orosz fennhatóság alatt voltak, míg a Szovjetunió szét nem esett.

Másrészt viszont a térségbeli támaszpontok nagyon fontosak az USA számára is, hiszen a terrorizmus elleni háború szempontjából kulcsfontosságú az említett térség. Persze a közép-ázsiai helyzet abszurditására jellemző, hogy akad olyan eset, amikor az orosz és az amerikai támaszpont mindössze néhány kilométerre van egymástól, ugyanazon ország területén. Természetesen elviekben igaz, amit az amerikai védelmi miniszter mond: hogy az afganisztáni hadműveletek tovább folytatódhatnak akkor is, ha az USA kénytelen lenne kivonni katonáit Kirgíziából és Üzbegisztánból, de azért hozzá kell tenni, a helyzet mindenképpen bonyolultabb lenne az USA számára, és nem csak logisztikailag. Éppen ezért az első amerikai reakció ez volt: „Ha azt akarják, hogy elmenjünk, elmegyünk, és nehogy már azt higgye valaki, hogy nélkülözhetetlen.” De ezt követték a további lépések, amelyek bár megerősítették az addigi álláspontot, ám mindenképp arra irányultak, hogy megerősítsék: az USA továbbra is szeretné fenntartani támaszpontjait Közép-Ázsiában. Mindezt csak megerősíti Donald Rumsfeld kirgíziai látogatása (hogy a másik kulcsfontosságú országba, Üzbegisztánba nem látogatott el, azt jelzi, az USA és Üzbegisztán kapcsolatai nem rózsásak az ottani ellenzéki megmozdulás elnyomását követően). Az amerikaiaknak alapvetően két érvük lehet, amellyel megpróbálhatják meggyőzni a közép-ázsiai országok vezetőit. Az egyik a biztonság, hiszen az említett államok hadereje képtelen arra, hogy hatékonyan szembenézzen a szélsőségesek és terroristák jelentette veszéllyel. Ebben természetesen az USA-n kívül komoly szerepet játszanak az oroszok is. A másik a gazdasági tényező. Figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Államok nagy pénzeket fizet a térségbeli országoknak azért, hogy csapatai ott állomásozhatnak, továbbá például a repülőterek használatáért is. Nem nehéz elképzelni, ez mekkora segítséget jelenthet. A végeredmény tehát az, hogy az amerikaiak minden valószínűség szerint maradnak, viszont nem fognak katonai jelenlétük további szélesítésére törekedni. És természetesen mindezt Moszkva vigyázó szemei figyelik.

A szerző külpolitikai elemző