Szektás terrorizmus, kiskamaszos dzsihád

A katalóniai merényleteket elkövető dzsihádista csoport zárt láncú volt, amely egy guru, az imám körül alakult ki, és modern technológiák mellőzésével sikerült kijátszania a rendőrséget.A sejt a barcelonai merényletig nem hívta fel magára a figyelmet.

A katalóniai merényleteket elkövető dzsihádista csoport zárt láncú volt, amely egy guru, az imám körül alakult ki, és modern technológiák mellőzésével sikerült kijátszania a rendőrséget.

A sejt a barcelonai merényletig nem hívta fel magára a figyelmet. Még az alcanari rejtekhelyen történt robbanás – ahol több száz gázpalackot és rengeteg acetont tároltak – után sem vált gyanússá. Ennek magyarázata a csoport felépítése.

Sejtszaporodás

Lurdes Vidal, a Földközi-tengeri Európai Intézet (IEMed) agytröszt igazgatója szerint a csoport propagandája és toborzási technikái megfelelnek egy szektáéinak. A család szerepére játszanak rá és elszigetelik a csoportot. Egy központi személyiség, ebben az esetben egy imám, összehozza a támasz nélküli fiatalokat. A házrobbanásban meghalt Abdelbak esz-Szatti imám volt a karizmatikus vezető. A valószínűleg már meglévő testvérközösségeket kihasználó radikalizáló elem erősíthette a radikalizálódást a sejten belül.

A testvér-, baráti vagy szomszédi közösségek alkotta sejt „ugyanúgy működött, mint a 2750 áldozatot követelő, 2001. szeptember 11-i New York-i és a 191 emberéletet kioltó 2004. március 11-i madridi merényletet elkövető kis csoportok. Zárt körben, mindenki mindenkit ismert” – mutatott rá Yves Trotignan, a DGSE francia kémelhárítási hivatal terrorellenes részlegeinek volt munkatársa. Ahol a családnak elsődleges szerepe van, egy testvérközösségben nem fogja senki a testvérét elárulni.

Off-line és falusi

A falusi környezetből, nem pedig a nagyvárosok pereméről érkezett támadók Lurdes Vidal szerint hónapok óta készültek a merényletre, a radikalizálási folyamat rég kezdődhetett.

A sejt másik jellegzetessége az off-line (interneten kívüli) radikalizálódás. A közvetlen internetes kapcsolatok nélkül lehetetlen volt a feltárás.

Ilyen sejtek jöttek létre a kilencvenes években az algériai hálózatokban, de a 2005-ös londoni (56 halott) és 2004-es madridi merényletet is ilyen csoport követte el.

A mór megteszi

A sejt tagjainak többsége rendkívül fiatal volt, sokan közülük kiskorúak voltak. Lurdes Vidal szerint ez az az életkor, amikor a radikális eszmék iránti fogékonyság a legnagyobb. Az igazgatónő szerint nagymértékben felhasználták a vallásos dimenziót is, hogy megszólítsák ezeket a kamaszokat és kiskamaszokat, hogy nagyon erős érzelmi hatást gyakoroljanak a személyiségük kialakulására. „Moszlimokkal van dolgunk, nem megtértekkel. Csak egy imám kellett, aki meggyőzi őket, hogy a hitük kötelezi őket a tettekre”.

Spanyolországot valószínűleg egy meghódítandó korábbi moszlim országnak tekintették, nem pedig olyan hitetlen országnak, mint Franciaország. Az is ezt sugallja, ahogy a Alcanarban talált levélben nevezték magukat: „az Iszlám Államnak a keresztesekre, a gyűlöletesekre, a bűnösökre ügyelő al-andaluszi katonái”.

Al-Andalusz Spanyolország 1492-ig moszlim kézen lévő részének mór elnevezése volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?