Szavazatból napilap

Viszont negyedszázad elteltével egyáltalán nem lehet stabil médiapiacról beszélni sem Szlovákiában, sem Magyarországon; sőt, igazából a szemünk előtt zajlik a napilap-piac végzetes összezsugorodása. Emögött ott van a közélet iránti érdeklődés összezuhanása, illetve az internet térhódítása, ez utóbbi azonban nem fogja helyettesíteni a nyomtatott lapokat.

A napilap-piac összerogyása miatt a politikai térnyerés egy relatív fogalommá vált: a Népszabadság példányszáma például elképesztő ütemben zuhant már régóta, tehát a baloldali napilap mögött álló MSZP kormányzása alatt is, ehhez a jobboldalnak nyilván kevés köze lehetett. A politika nem elfoglalta a nyomtatott sajtó bástyáit, csak benyomult egy nagyjából üresen hagyott területre, ahonnan a piac – a vevő – kivonult. Ha pedig nincs elég vevő a piacon, akkor igazából néhány jószívű befektető vagy ügyes szerkesztőség biztosítja az újságíró függetlenségét és szabadságát.

Általános kesergésből van elég, ezért hadd álljon ezért itt egy konkrét felvetés. Ha a sajtószabadság fontos intézmény, és ezt az intézményt a piac nem biztosítja, akkor közpénzt kell rászánni, ugyanúgy mint például az élelmiszer-biztonságra és az egészségügyre. De hogyan lehetne a nyomtatott sajtót közpénzből biztosítani?

Egy inspiráló párhuzam lehet erre a magyarországi szabályozás az úgynevezett pártalapítványokról. Eszerint minden frakcióval rendelkező párt jogosult egy elég nagy összegre, hogy pártalapítványt működtethessen; ezek aztán rendezvényeket szerveznek, kutatásokat rendelnek meg, szakértői gárdát építenek és mozgatnak. A 2003-ban összpárti támogatással elfogadott jogszabály révén ma minden budapesti frakciónak van alapítványa. Az általuk finanszírozott munkák, elemzések, rendezvények, felmérések tematizálják a közbeszédet; az ő elemzőik ülnek a tévék vitaműsoraiban; ezek az alapítványok végső soron a parlamentarizmus elmélyítéséhez járulnak hozzá. Nem is éri sok kritika ezt a rendszert.

Érdekes kérdés, hogy ki lehetne-e ezt terjeszteni úgy, hogy a parlamenti pártok nyomtatott sajtótermékek támogatására is automatikusan kapjanak forrást: azaz minden párt, amely elér 5 százalékot (vagy akár 1, 2 százalékot), automatikusan jogosulttá válna napilapok támogatására, közpénzből.

Pártsajtó lenne ez? Ez az adott párttól függne, hogy egy ilyen újság inkább csak a saját bázisához szólna, közlönyként használná ezt, vagy nyitna minél több új olvasóhoz. Pártok alá rendelné a nyomtatott médiát? Inkább a parlamentarizmus védőerejét biztosítaná. Torzítaná a politikai napilapok piacát? Nem, mert a politikai napilapoknak Magyarországon nincsen piaca. Kiszolgáltatottá tenné az újságírót? Egyáltalán nem biztos: javulást, stabilitást, átláthatóságot jelenthet egy olyan helyzethez képest, amikor az újságíró elsősorban a tulajdonos személyétől függ.

Nyilván elsőre sokaknak nem hangzik jól egy párt-támogatással működő napilap; és az is nyilvánvaló, hogy ez a felvetés nem egy ideális helyzetet intézményesítene. Ideális az lenne, ha rengeteg napilap fogyna a standoknál (és nem a bulvárlapok), az olvasók részéről rászánva napi párszáz forintot és fél óra olvasgatást. A realitás viszont egy komoly hitelességi válság, az újságírók minőségétől és személyes moráljától függetlenül. Erre lehet megoldás az, ha a választók szavazatai automatikusan egy-egy sajtóorgánumot erősítenének. Ha pedig ilyen parlamenti-szabályozás mellett valakinek hiányérzete lenne a közélet „sivárságával” szemben: az még egy érv, hogy az illető szavazni menjen – szavazatával automatikusan új napilap jöhet létre...