Szándékosan mérgezte meg vendégeit az étteremtulajdonos

A nancsingi esetet - feltehetően a novemberi pekingi hatalomátadás közelsége miatt - továbbra is igen szűkös hivatalos tájékoztatás mellett vizsgálják.

A nancsingi esetet - feltehetően a novemberi pekingi hatalomátadás közelsége miatt - továbbra is igen szűkös hivatalos tájékoztatás mellett vizsgálják. A hatóságok a sajtóértesülések szerint egyértelműen kimutatták egy helyi patkányméreg jelenlétét a szóban forgó gyorsételekben - a szer ellen egyelőre nincs hatékony ellenanyag. Több száz embert kellett kórházba szállítani a mérgezés miatt, és most már a a hatóságok is elismerték, hogy 49-en meg is haltak. A szerencsétlenül jártak építőmunkások voltak, illetve egy középiskola tanulói, akik a szóban forgó üzletben reggelire vettek szezámmagos kekszet, sült tésztát és sült rizsgombócokat. A halálos áldozatok között két katona is van.
Hongkongi lapok szerint a hatóságok már letartóztatásokat is foganatosítottak az ügyben. Egy újság tudni véli, hogy a mérgezést az étterem vezetője és egy közeli rokona közötti nézeteltérés váltotta ki. Kínában időnként előfordulnak ételmérgezéses esetek, például azért, mert egyes vendéglátók a bevizsgált bolti helyett olcsóbb, de kétes minőségű sót használnak. Tavaly 146-an haltak meg és 15 ezren betegedtek meg ételmérgezés miatt, a fő okok között a patkányméreg, különböző vegyi anyagok és baktériumok tűntek fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?