Szaddám újabb üzenetét olvasták fel az iraki tévében

Újabb üzenetet intézett az iraki néphez szerdán Szaddám Huszein iraki elnök, a nyilatkozatot azonban ezúttal az állami televízió egyik műsorvezetője olvasta fel.


Újabb üzenetet intézett az iraki néphez szerdán Szaddám Huszein iraki elnök, a nyilatkozatot azonban ezúttal az állami televízió egyik műsorvezetője olvasta fel.

Mint az AP amerikai hírügynökség jelentette, az egyenruhába öltözött műsorvezető által ismertetett üzenetben Szaddám Huszein azt hangsúlyozta, hogy az iraki hadsereg még korántsem használta fel tartalékait. Kijelentve, hogy a győzelem kézzelfogható közelségbe került, az iraki vezető a harc folytatására, és városaik megvédelmezésére szólította fel az irakiakat.

Harcoljatok az ellenség ellen Irak, a vallás és a magas erkölcsiség bástyájának megoltalmazásáért, azért, hogy iszlám nemzetünk győzedelmesen kerüljön ki ebből a válságból - jelentette ki népéhez intézett üzenetében az iraki vezető. Eddig hadseregünknek kevesebb mint egyharmada vett részt a harcokban, míg a bűnösök bevetettek mindent, amit idehoztak - hangoztatta az iraki elnök. Kudarcuk nyilvánvaló, győzelmünk pedig ragyogó lesz - tette hozzá Szaddám Huszein nyilatkozata.

Az elnök külön kiemelte és követendő példaként állította népe elé az iraki hadsereg 11 hadosztályát és a Baasz párt néhány tagját, akik Násziríja környékén és más dél-iraki városokban teljesen kimerítették a szövetséges erőket.

Az iraki televízióban husonnégy órán belül immár a második Szaddám Huszeinnek tulajdonított nyilatkozat hangzott el, az államfő azonban egyik alkalommal sem volt látható a képernyőn. Szaddám Huszein a kedd esti, Muhammad Szaid asz-Szahaf tájékoztatási miniszter által ismertetett üzenetben a támadó erőkkel szembeni szent háborúra szólította fel Irak népét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?