Szaddám Huszein szerint a világ

A közelmúltban a Pentagon terveiről kiszivárgott információk növekvő realizmusról tanúskodnak: már 250 ezer amerikai katonát igénylő támadás lehetőségéről is beszélnek. Mára már mindkét kongresszusi párt képviselői azt követelik az Egyesült Államok vezetésétől, magyarázza el az amerikaiaknak, hogyan akarja felszámolni Szaddám rezsimjét, mekkora amerikai emberáldozat, anyagi ráfordítás és milyen kockázat árán. Az egyik legnehezebb feladat az lesz, hogy Szaddám „bőrébe bújjunk”, és számba vegyük lehetséges ellenlépéseit.

A Bush-kormányzat – saját stratégiája miatt – végképp elvesztette azt az előnyt, amely a stratégiai vagy akár taktikai meglepetésből származhatott volna. Világos, hogy tudja: jövünk. Nyilvánvaló, hogy már fontolgatja, mit tehet annak érdekében, hogy késleltessen, elriasszon minket, vagy egyenesen győzedelmeskedjen fölöttünk a közelgő hadjárat során. Eszköztárában szerepel a diplomácia, a megzavarás, az elrettentés és végül a kegyetlen megtorlás is.

Már Szaddám első diplomáciai húzásai is ügyesek voltak: elsimította területigénylési nézeteltéréseit Kuvaittal, megnyerte az Arab Liga támogatását annak az indítványnak, hogy egy Irak elleni offenzíva valamennyi arab állam ellen irányuló támadásnak minősüljön, előnyös szerződéseket kínált Oroszországnak és Franciaországnak, végül pedig úgy ráijesztett Szaúd-Arábiára, hogy az amerikai stratégák már olyan háborús terven dolgoznak, amelyik nem is számol szaúdi bázisok használatával.

Miközben az Egyesült Államok igyekszik megszerezni a létfontosságú támogatást a régióban, egyre magasabban tornyosulnak az akadályok, egyre nyugtalanítóbbá válik a helyzet: szeptember 11-e óta tucatnyi terrorista akciót kíséreltek meg, a második palesztin intifáda idején ugrásszerűen megnőtt az öngyilkos merényletek száma, a terrorista támadások az atomháború szélére sodorták Indiát és Pakisztánt, végezetül pedig összeomlott a török miniszterelnök, Bulent Ecevit kormánya.

Szaddám modus operandiját figyelembe véve – amely eljárásmódba belefért 1993-ban az első George Bush elnök elleni merénylet kísérlete és a palesztin öngyilkos merénylők családjának adott 25 ezer dolláros juttatás is – joggal feltételezhetjük, hogy továbbra is önti majd az olajat arra a tűzre, amely az Egyesült Államok és egy Irak elleni háború között lángol.

A diplomácián és a figyelemelterelés taktikáján túl ott az elrettentés sötét birodalma, a megtorlás reális veszélyével együtt. A legnyugtalanítóbb, legkevésbé ismert, ugyanakkor legkegyetlenebb tény, hogy ma már Szaddámnak is vannak tömegpusztító fegyverei. ENSZ-megfigyelők már 1999-ben készült összefoglaló jelentésükben rámutatnak, Irak jelentős készleteket halmozott fel biológiai és vegyi fegyverekből. Az amerikai titkosszolgálat, a CIA legújabb elemzése szerint pedig Iraknak 2650 gallonnyi antrax áll a rendelkezésére.

Az első Öbölháborúban Szaddám vegyi és biológiai robbanófejeket szereltetett a Scud- és más rakétákra, amelyek hatótávolsága elegendő lett volna a Szaúd-Arábiában és Izraelben lévő amerikai támaszpontok eléréséhez. Ebben a háborúban azonban az Egyesült Államok szerencsére képes volt elrettenteni Szaddámot tömegpusztító fegyverei használatától, ugyanis megfenyegette: egy esetleges támadás után nem válogatna az eszközökben, hogy megsemmisítse rezsimjét.

Igen ám, de most? A küszöbön álló hadjárat nem titkolt célja fölszámolni Szaddámot és rendszerét. Ám ha valaki bejelenti, hogy el akarja pusztítani az ellenséget és mindazt, ami számára kedves, hogyan riaszthatja el ellenlábasát a sámsoni erőfitogtatástól?

Ahogy Bush elnök helyesen megjegyezte: „Az igazi katasztrófa-forgatókönyv az lenne, ha egy, az al-Kaidához hasonló terrorszervezet összefogna egy olyan barbár rezsimmel, mint amilyen az iraki, amelyiktől tömegpusztító fegyverekhez juthatna. Ezt mindenképpen meg kell akadályoznunk.” A Bush által választott intézkedések iránya azonban tulajdonképpen éppen Szaddám késztetését növeli, hogy ekképp cselekedjen.

Szaddámnak vannak olyan vadászgépei és rakétái, amelyek képesek vegyi és biológiai fegyvereket juttatni az Egyesült Államok katonai egységei, támaszpontjai és szövetségesei közelébe. Ráadásul azt is megfigyelte, hogyan másolja le Oszama bin Laden Tom Clancy thrillerjének egyik fejezetét, hogy utasszállító repülőgépeket használjon irányított rakéták gyanánt az Amerika elleni támadáskor. Clancy Végrehajtási utasítások című könyvében egy Amerika-ellenes arab ország biológiai fegyverrel teli tartályokat juttat az Egyesült Államokba, ahol ügynökei zsúfolt kongresszusi központokban engedik szabadon a halált hozó bogarakat.

Képzeljék el, hogy – isten őrizz – az Egyesült Államok megszálló erőket vezényel a Perzsa-öbölbe, Szaddám pedig titkos levélben tájékoztatja Bush elnököt, hogy biológiai fegyvereket telepített New Yorkba, Washingtonba és több más amerikai nagyvárosba. Egy ilyen helyzetből mivé fajulhatna az összecsapás?

Mielőtt a háborút választaná, a kormánynak minden kétséget kizáróan be kell bizonyítania: a Szaddám megbuktatását célzó katonai támadás valóban a legutolsó választási lehetősége. A szerző a Clinton-kormány védelmi miniszterhelyettese volt

(c) The Washington Post