Szaddám-csapda

Talán csak a vájtfülű olvasók kapták fel a fejüket arra, hogy Ijád Allávi, az ideiglenes iraki kormány feje a minap kijelentette: bizonyítékaik vannak arra, hogy a szomszédos országok segítik a külföldről beszivárgó terroristákat, ezért támogatná, ha az USA megbüntetné ezeket az országokat. Ami elég nagy badarságnak tűnik: jelenleg irreális bármiféle katonai akció Irán meg Szíria ellen, már így is elég nagy bajban van a Fehér Ház. Okosabb lett volna, ha Allávi csak annyit mond, hogy meg kell erősíteni a két ország viszonylatában a határvédelmet, mert ezeken a határokon tényleg csak az nem megy át, aki nem akar. Allávinak fölösleges volt fenyegetőznie, egyrészt azért, mert az USA már többször nagyon keményen figyelmeztette mind Damaszkuszt, mind Teheránt, másrészt azért, mert ezzel aligha növelte hitelét, tekintélyét. Ő is nagyon jól tudja, az arab világban nem szeretik az amerikaiakat, a CIA-ügynököket pedig különösen nem. Márpedig Allávi CIA-ügynök volt, amit még a kinevezésekor kiadott hivatalos életrajzából sem mertek kihagyni, igaz, abban ez úgy szerepelt, hogy korábban kapcsolatai voltak a CIA-vel. Allávi, kormányának több miniszterével együtt, kényszeresen bizonyítani akarja, hogy nem csak báb Washington kezében, de ilyen múlttal ez aligha sikerülhet neki. Azt is mindenki tudja, hogy az amerikai katonai erőddé átalakított kormányépületekből ki sem merik tenni a lábukat.

Már most látszik, hogy az irakiak jelentős része mindent elutasít, ami amerikai, beleértve a senki által nem választott, Washington által kinevezett Allávi-kormányt is. S ezen az alapon kérdőjelezik meg már előre a januárban esedékes választások tisztaságát, hiszen azokat Alláviéknak kellene megszervezniük, levezényelniük. Zárójelben meg kell jegyezni, a januári időpontot sok szakértő irreálisnak tartja, mondván, aligha sikerül addig egész Irakban stabilizálni a helyzetet. Ezért az amerikaiaknak van egy pesszimista forgatókönyvük is – bár nemigen beszélnek róla –, amely szerint a kaotikus állapotok még évekig elhúzódhatnak.

Nem kétséges, hogy a Szaddám-per alakulása is a biztonsági helyzet egyik fokmérője lehet. Sokan eleve megkérdőjelezik a majdani ítéletet azon oknál fogva, hogy nemcsak a kormányt, hanem a bíróságot is az amerikaiak kreálták. Afelől semmi kétség, hogy Szaddám elkövette a háborús bűnöket (Kuvait) és a népirtást (vegyi fegyver bevetése a kurdok ellen). Ez a per mégis a huszonkettes csapdája lehet az USA számára. Ha nem lesz teljesen nyilvános és átlátható, sose mossa le magáról a gyanút. Ha igen, akkor Szaddám bizonyára élni fog a lehetőséggel és kitálal, ami nagyon kellemetlen lehet az amerikaiak – és ki tudja még, ki mindenki – számára a Kuvait lerohanását megelőző időszak fegyverszállításairól, az Irán elleni háborúban kapott támogatásokról. Egy, az iszlám országok bevonásával felállított nemzetközi bíróság sok szóbeszédnek vehette volna elejét, még ha a hágai Milosevics-per is azt igazolja, hogy a nemzetközi bíróságok mennyire körülményesek. De nem vonta volna el a figyelmet arról, ami a jelenlegi átmeneti, nagyon kényes időszakban mégiscsak fontosabb Irakban: a biztonsági helyzet mellett ilyen a termelés újraindítása, az elképesztő méreteket öltő munkanélküliség és nyomor.