Sunyi rasszizmus

Csak idő kérdése, hogy emberjogi szervezetek mikor állapítják meg: működésének első száz napjában rasszistának minősíthető intézkedéseket hozott a Dzurinda kormány.

Csak idő kérdése, hogy emberjogi szervezetek mikor állapítják meg: működésének első száz napjában rasszistának minősíthető intézkedéseket hozott a Dzurinda kormány. Majd csak kiszámítja valaki, hogy a szociális juttatások családonkénti havi összege 10 500 koronára történő maximálásának szenvedő alanyai között hány százalék a roma! Nem is túlságosan közvetett módon így bizonyítható lesz, hogy a kormány a népjóléti juttatások lefaragására faji alapon kerített sort.

Kaník miniszter produkciójának ma még tapsol a politikai színház kakasülőjén tartózkodók serege. Cigányellenességgel itt akár képviselői mandátum is szerezhető. A kommunizmus alatti pártoktatással politikai analfabétává züllesztettek százezrei a restrikciót ma még elsősorban romaregulázó intézkedésnek tekintik. És így lesz ez egészen 2003 elejéig, amikor a segélyre szorulók százezreinek a postás kézbesíti az új költségvetési törvény értelmében kiszámított összeget. Arra januárig se kell várni, hogy a kormány szociális intézkedései alapján megállapítsuk, Szlovákiában szegény embernek lenni: bűn. Nem bocsánatos bűnről van szó. Bűnt, de bocsánatosat itt csak azok követnek el, akik következmények nélkül alagutakat ástak milliárdos értékű privatizált vállalatok alatt, vagy akik százmilliós bankhiteleket adtak, illetve kaptak, tudva tudván, hogy az adósság „vatikáni valutában” lesz kiegyenlítve.

A világháború utáni nemzedékek megtanultak türelmesen várakozni a szebb holnapra. Ha parányi esélyt láttak a javulásra, fogyhatatlan volt a türelmük. Erre a kormányra az jellemző, hogy a „szegényasszony utolsó krajcárjának” megvámolására precíz intézkedéseket hozott, a sok-sok megvámolt krajcár sorsáról azonban csak ellenőrizhetetlen általánosságban nyilatkozik.

A két világháború közötti zsidóüldözés kezdeteit juttatja eszembe az a módszer, ahogy a megszorítások romákra vonatkozó részével a kormány arculatjavításra és népszerűségszerzésre törekszik. A faji törvényekkel számos országban azt sugallták, hogy a nyomor oka: a zsidó. Arról mélységesen hallgattak, hogy az arisztokrácia és a klérus 30-50 ezer holdas területeken gazdálkodva tartja állati sorban az embereket. Nagy volt a macskajaj 1945 tavaszán, amikor kiderült, hogy rasszista alapon milyen bűnökre vetemedett a politikai elit. Kaník miniszter maga se tudja, kit képvisel a kormányban. Angazsálása ravasz húzás volt Dzurindától. Ha elégedetlenség miatt minden kötél szakad, Kaník a kormányválság kockázata nélkül kidobható a fedélzetről. Az igazi vesztesek azonban azok lesznek, akiknek rézkrajcárjukat is megvámolták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?