A bombázások és a háborús utáni gépesítés időszakától az absztrakcióig vezetett Kazai Sajó Péter pályája

Gigantikus szörny ereszkedik a város fölé: 

karmos-szárnyas alakja sárkányra emlékeztet, testéből azonban groteszk módon lógnak ki a gombok és a kallantyúk. 

Gépiesített monstrum ez, ahogy a város felé közelít, az emberek – névtelen, arctalan alakok – menekülnek előle.

Kazai Sajó Péter Bombázás című temperaképe egy olyan pillanatot ragad meg, amely a tárlatnak helyet adó város, Érsekújvár történelmi emlékezetében is élénken él: egy második világháborús bombázást. A képhez azonban nyilván nem maga az érsekújvári bombázás adta az ihletet, hiszen az alkotó 1938-ban festette meg, míg a város a háború utolsó éveiben élte meg a légitámadások szörnyűségeit. A képzőművész azonban, ahogy arra a kiállítás szeretne rámutatni, valamelyest érsekújvárinak tekinthető – az Ernest Zmeták Művészeti Galéria pedig szívügyének tekinti, hogy olyan alkotóknak nyújtson teret, illetve olyan alkotókat mutasson be, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz vagy a tágabb értelemben vett régióhoz.

Kicsoda Kazai Sajó Péter?

Érsekújvárban született 1909-ben, és a család – a mozdonyvezető édesapa hivatásának köszönhetően – gyakran költözött. Kazai Sajó Péter Nagymaroson tanult képzőművészet, majd Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán kóstolt bele a szakma fortélyaiba, és a fővárosban bontakoztatta ki később művészi pályáját is. Érsekújvárba rövid időre, a képzőművészeti szak friss végzőseként tért vissza, 1940 és 1945 között ismét a városban élt.

Ennek ellenére tájainkon mindmáig szinte ismeretlen alkotónak számít. Ami a városban töltött időszakát illeti, Kazai Sajó Péter alkotói munkásságának emlékét csupán egyetlen újságcikk őrzi, amely egy 1941-es kiállítás apropóján készült. A kiállítást az Arany Oroszlán Szállóban tartották (az ikonikus épület nem sokkal később, a bombázáskor teljességgel eltűnt), és Kazai Sajó Péter mellett olyan alkotók vettek rajta részt, mint például Thain János, Jánoska Tivadar, a fiatal nemzedékből pedig Ernest Zmeták vagy épp Luzsicza Lajos.

A gépek és az elgépiesítés témája, amely olyan hátborzongató módon jelenik meg a Bombázás című képen, a háborút követően válik igazán hangsúlyossá Kazai Sajó Péter műveiben. A képzőművész pályája egyébként sokrétű tematikai érdeklődésről ad tanúbizonyságot. 

Korai képein bibliai jelenetek elevenednek meg, miközben a vidéki mindennapok, a földművesek tevékenységei is érdeklődése középpontjában állnak – mindebbe csatlakozik az egyre indusztriálisabbá váló környezet is fontos témaként. Pályája későbbi szakaszában klasszikus csendélettel is találkozik a látogató, de mitologikus, irodalmi és történelmi alakok is megelevenednek képein, míg legkésőbbi szakasza stílusát és témáit illetően is a leginkább experimentális időszakával egyenlő. Ez a tárlat egy valóban aprólékos visszatekintés az alkotó pályájára – mindenből kapunk ízelítőt.

Kazai Sajó Péter indusztriális témájú képeit közvetlen környezete inspirálta. Az alkotó 1946-tól a budapesti GANZ Hajógyárban dolgozott – a hajógyár látképe számos képéhez nyújtott vizuális inspirációt. Ebben az időben a háború utáni újjáépítési munkálatok formálták a városok vizualitását: gépek az építkezéseken, a munkások újra és újra felbukkannak az ötvenes és hatvanas években készített munkáin.

A képzőművész kezdeteire jellemző expresszív stílusjegyek ezeken is érvényesülnek – talán az egyik legnagyobb hatást a Kazánjavítók című alkotás gyakorolja a látogatóra, amely 1965-ben készült. A képen két munkás látható munka közben egy óriási gép előtt. A látvány bizarr, humoros: maga a gép organikusnak hat, tekereg, szinte életre kel. A festményt nézve mai világunk témái is felmerülhetnek bennünk – vajon kinek a kezében van a döntés joga: még mindig az ember az, aki irányítja a gépeket, netalán fordult volna a kocka?

A kiállítás négy tematikus blokkra oszlik. Az első a képzőművész pályájának kezdeteit térképezi fel. Ezeken a bibliai témákat megjelenítő képek mellett a vidéken élők, a földművesek mindennapjai bontakoznak ki egyfajta egyéni, karcos, ám szeretetteljes látásmóddal ábrázolva. Ez az a korszak egyébként, amely a legerősebben kötődik Érsekújvárhoz és, ahogy azt a tárlathoz mellékelt kísérőszövegből megtudhatjuk, a fiatal képzőművész látásmódjára ebben az időszakban leginkább a kor nagy alkotója, Aba-Novák Vilmos temperafestészete hatott. A kiállítás második és harmadik szakasza Kazai Sajó munkásságának további két és fél évtizedére összpontosít, részletesen mutatja be pályafutását a negyvenes évek második felétől. Ekkor keletkeznek a már említett hajógyári, ipari témájú képei.

Ezeken végighaladva némiképp meglepheti a látogatót a kiállítás negyedik része, amely a galéria felsőbb szintjein helyezkedik el, és amely a hetvenes, nyolcvanas és a kilencvenes évek munkáiba enged bepillantást. Úgy tűnik, Kazai Sajó Péter késői szakaszában lépett a legkísérletezőbb korszakába. Ekkor vonatkoztatott el leginkább a realisztikus festészettől és ekkor tette a legnagyobb lépést az absztrakció és a nonfigurális festmény irányába. Találunk itt biomorf absztrakciókat (Kavalkád I., II.), meglepő kompozíciót és színválasztást (Lány a kakassal), de a neovantgárd és a posztmodern hatása is érződik (Városrész a tájjal).

A kurátor, Helena Markusková az alkotó egyik utolsó képét, az 1993-ból származó Harcos – Lovas című festményt választotta a kiállítást népszerűsítő képnek. A kép egy mitilógiai alakra emlékeztet, nyomában egy kutyával, fölötte pedig egy óriási kék holddal. Bár a kiállításon nem találunk olyan képet, melyen a művész elsődlegesen saját magát akarta ábrázolni, ahogy Markusková fogalmaz, a festmény „a művész önarcképének tekinthető. A magába mélyedő Harcos – Lovas elindult az ismeretlenbe – magasztos célok nyomában – amelyek értelmet adnak a létezésnek.“