Üzenetek és fogalmi játékok

Idén a tizenharmadik tárlathoz érkezett a rendezvényciklus, mely a kortárs szlovák és magyar művészet analógiáit vizsgálja. Az aktuális évfolyam résztvevői, a konceptuális művészet kulcsfontosságú képviselői: Tót Endre (1937) és Monogramista T. D (1947).

Helena Markusková, a sorozat kiállításainak kurátora azt mondja, valamennyi PERTU-tárlat kalandozás az ismeretlenbe. Egy-egy tárlat kiindulópontja, alapja és rendezési elve ugyanis „véletlen párhuzamok keresése két hasonló szemléletű és nemzedékbeli meghatározó személyiség munkásságában, akik között többnyire a hasonló történelmi-társadalmi tapasztalatokból eredő metaforikus kapcsolat létezik csupán”.

Bár Tót Endre és Monogramista T. D sosem találkozott, műveik mégis számos egymást kiegészítő témát és eljárást rejtenek. Helena Markusková munkásságukat elemző tanulmánya szerint fogalmi gondolkodás, költői képzelet, játékosság, humor, finom irónia, paradoxonok és vizuális metaforák alkalmazása a közös bennük. „Mindketten mítoszteremtők, akik a valóság abszurditásából merítenek, banális hétköznapi helyzetekre reagálnak. Nevüket tevékenységük logójaként használják, amely magába foglalja mind a végtelen totalitását, mind halandó mivoltukat” – fogalmaz. Közös bennük az is, hogy művészetükben a 70-es évek eleje jelentett fordulatot.

Tót Endre már túl volt korai korszakán: az informel és gesztus festészeten, valamint pop art művein. A festészettel szakítva új kifejezési formákat keresett. Az írógép és a saját teste adta alkotólehetőségekkel kísérletezett – tudható meg Helena Markusková ismertetőjéből, amely azzal folytatódik, hogy Tót Endre új médiumot fedezett fel: a postát. A prágai tavasz után Kelet-Európában ismét beállt a fokozott ideológiai éberség kora, amely a progresszív törekvések tiltásával járt. A kísérletező művészek keresték az utat egymás és az egyre távolodó Nyugat felé. A kommunikáció egyik formája a mail art – a küldeményművészet lett. „Ennek az észrevétlen médiumnak a révén került be Tót Endre a nemzetközi kortárs művészet körforgásába. Művei jelenségként hatottak az 1971-es Fiatal Művészek Biennáléján Párizsban. A vasfüggöny mögött élő művész az események központjába került, s valami újat hozott. Az 1971-ből származó Azért írok neked, mert te ott vagy, én pedig itt vagyok szövegkártya egyszerű közlése a mail art lényegét fejezi ki – az üzenet küldésének okát – a kapcsolatteremtés és megértés iránti vágyat” – állapítja meg a kurátor.

Monogramista T. D sok műfajban alkotó művészként indult. A festészeten kívül közel állt hozzá az irodalom, a színház, valamint a nem hagyományos médiumok. A művészpálya ismertetőjében Helena Markusková kitért arra, hogy a képzőművészeti főiskola hallgatójaként 1966 és 1972 között Dezider Tóth megélte a 60-as évek végének az alkotásra rendkívül kedvezően ható atmoszféráját és a művészek kiszorulását is az alternatív színtérre, amelynek aktív résztvevője lett. Rudolf Sikora pozsonyi házában, az általa 1970-ben szervezett progresszív művészek találkozóján, az 1. nyílt műtermen tűnt fel Nemeső című installációjával. A 70-es évek elején gyakran választotta műtermének a természetet. Oltalmazó gesztussal közelített hozzá. A természeti ciklusok s az átmeneti rítusok mitikus periodicitását érzékelte: a születés, növekvés, pusztulás körforgását. Mail art tevékenysége leginkább a hazai színtérre összpontosult, intim hírek és üzenetek küldése formájában. „Dezider Tóth sokarcú művész, akire játékosságon és sokoldalúságon kívül különféle misztifikációk jellemzők. Legradikálisabb identitásváltása, közjegyzői hitelesítéssel történő átváltozása Monogramista T. D-vé 1997-ben. Elrejtőzött egy monogram mögé, az ismeretlen középkori mesterek titokzatos identitása által inspirálva” – fogalmaz a kurátor.

A kiállítás, melyen a két művész alkotásai inspiratív és vizuálisan vonzó párbeszédet folytatnak, a korai művekkel indul az első teremben: itt láthatók Tót Endre áttörő jelentőségű mail art művei, melyekre Monogramista T. D mail art művei válaszolnak. Ezeket az alkotásokat egészítik ki azok az akcióik, melyekkel mindketten a totalitárius rezsim hétköznapi banális helyzeteire reagáltak.

A második teremben olyan alkotások kaptak helyet, melyekben a közös téma az üresség, a semmi, a végtelen, a szüntelen kételkedés, a nullponthoz való állandó visszatérés, az ábrázolás és nemábrázolás között feszülő viszony láttatása, de érintkezési pont a munkák között az ideológia maradványainak megjelenítése, a múltra, múltba való visszatekintés, azaz a történelem vizsgálata is. Mindkettőjükre jellemző továbbá – erre is nyújt példát a tárlat – a fogalmi játékok a képpel.

A kiállítás önarcképekkel zárja a vétlen párhuzamok felmutatását.