Státustételek

Döntő hét következik a módosított kedvezménytörvény ügyében. Ma az Országgyűlés valószínűleg jóváhagyja azt a módosított jogszabályt, amelyről a magyar kormánypártiak és a Magyar Demokrata Fórum néhány vezetője is úgy véli, hogy megmaradtak a jogalkotók legfontosabb céljai. A legnagyobb magyar ellenzéki párt szerint viszont a státustörvényt valamiféle segélyezéssé silányították. Ugyanakkor Pozsony egyértelműen, Bukarest kissé leplezettebben ugyan, de szintén ellenzi még ezt a megváltoztatott normaszöveget is. Holnapután az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Szlovákia és Románia nyilván egymással összefogva igyekszik majd a Jürgens-jelentés alapján megkérdőjelezni a módosított dokumentum létjogosultságát is. Próbáljunk meg ekkora hangzavarban tisztán látni, legalább mi, szlovákiai magyarok. Akik tudvalévően ugyancsak nem önszántunkból kerültünk kisebbségi sorba és szakadtunk el az államhatárok megváltozása miatt az egyetemes magyar nemzettől, amelyhez ma is kulturális és számos más szállal kötődünk. Ugyanakkor törvénytisztelő polgárai vagyunk Szlovákiának, egyéni és közösségi jogainkért évtizedek óta legitim eszközökkel és sosem terrorista módszerekkel harcoltunk és harcolunk, mint egykor a dél-tiroliak vagy ma a baszkok és mások. Nincs még maroknyi csoport sem a felvidéki magyarok között, amely határrevízióra törekedne. Állampolgári lojalitásunkat ezért senki sem vonhatja kétségbe. Mi viszont egyre nagyobb aggodalommal vesszük tudomásul, hogy tíz év alatt csaknem ötvenezerrel fogyatkozott meg hazai nemzeti közösségünk lélekszáma. Hogy például Dél-Szlovákia magyarok lakta településein sokasodnak a csak szlovák nyelvű cégtáblák, s az önkormányzatok ezt már észre sem veszik, vagy országos érvényű, esetleg helyi rendelkezések hiányára hivatkozva eltűrik. Tucatnyi példát sorolhatnék vészesen felgyorsuló asszimilációnkról, amelyben bizony gyászos szerepe van egyre több, a nemzeti hovatartozás iránt közömbös hazai magyarnak is. Ezt a romlást igyekszik megállítani a státustörvény. Nem valamiféle csodafegyverként, nem is mások ellen, hanem az egyetemes magyarság érdekében. Ahogy például a német állam segíti már évtizedek óta elsősorban a külföldön – köztük Szlovákiában – élő nemzetrész tagjait és intézményeit. Érdekes módon Pozsony vagy Bukarest sosem tiltakozott emiatt. Megkülönböztetést, területen kívüliséget sem emlegetett, holott a jogszabályt a német törvényhozás alkotta meg, és a célszemélyek ugyancsak külföldi állampolgárok. S ehhez hasonló jogi norma az Európai Unió tizenöt tagállama közül tizenegyben létezik! Nem nehéz kitalálni, milyen megfontolások miatt nem óhajtja sem Szlovákia, sem Románia elfogadni azt a magyar jogszabályt, amely ugyanilyen európai értékrendre épül: nyilván nem érdekük a tényekkel igazolható asszimiláció fékezése. A Magyar Koalíció Pártja Budapesten megszavazta a módosított normaszöveget, Pozsonyban is kiáll a megváltozott jogszabály mellett. Bugár Béla a Máért-tanácskozás után olyan nyilatkozatot adott, amelyből még Rudolf Schuster is azonnal azt a következtetést vonta le, hogy újabb szakítópróba előtt állhat a koalíció. A kormányfő nyilván nem a levegőbe beszél, vagyis az MKP tudta nélkül már készül vagy elkészült az ellentörvény-tervezet. Egyértelmű ugyanis a pozsonyi politikai akarat a kedvezménytörvény szlovákiai hatástalanítására. Nem tudom, mert az elmúlt hét végi OT-tanácskozáson még utalás sem hangzott el arról, hogy ilyen fejleményre vannak-e már átgondolt forgatókönyvei a pártvezetésnek, vagy újra csak rögtönözni, kapkodni fognak. Mert a legfőbb ideje ismét tudatosítani: az MKP valóban nem maradhat mindenáron és minden áron ebben a kormánykoalícióban sem.