Státuskomédia

Hovatovább már nem lesz olyan határon túli magyar politikus – az ottani nemzeti közösségek többi polgáráról nem is beszélve –, aki az anyaországi kiszivárogtatások, félinformációk, cáfolatok és pártcsatározások zuhatagában tisztán látná: valójában mi is a helyzet a kedvezménytörvény módosításának ügyében. Nézzük hát a legfontosabb tényeket. A tavaly hatalomra került Medgyessy-kormány képlékeny helyzetet örökölt az Orbán-kabinettől, amely kidolgozta a státusnormát és az Országházban óriási többséggel hatályt szerzett a jogszabálynak. Két ország berzenkedett leginkább a törvény ellen. Romániát az Orbán–Nastase-egyezséggel átmenetileg sikerült lecsendesíteni. Igaz, nem kis áron. Azzal, hogy a munkavállalás lehetőségét kiterjesztették minden romániai állampolgárra, s a hozzátartozói igazolvány kiadását törölték, az előző magyar kormány szakértői valójában parlamenti meghatalmazás nélkül – ám az MSZP vezetőinek beleegyezésével – szűkítettek néhány rendelkezést. A magyar és a román kormányfő alkujában egyébként az is szerepelt, hogy a kedvezménytörvényt a magyarországi képviselőházi választások után módosítják. Ezt a tervezetet még az Orbán-kormány el is készítette, habár a nyilvánosság a tartalmáról vajmi keveset tud. Romániánál is makacsabbnak mutatkozott Szlovákia, amely kezdettől fogva mindmáig ugyanazt állítja: a státustörvény etnikai alapon tartalmaz megkülönböztető elemeket, továbbá területen kívüli hatálya van, s főleg ezek miatt a jogszabály számára elfogadhatatlan. Pozsony szerint a magyar oktatási és kulturális intézmények további támogatásáról a szlovák–magyar alapszerződés alapján létrejött kisebbségi vegyes bizottságban kell egyezségre jutni. Mindeközben összeült a Velencei Bizottság is, amely az Európában hatályos valamennyi kedvezménytörvényt – a magyart és a szlovákot s még vagy fél tucat jogi normát – elemezve egyebek között leszögezte: legitim, ha az anyaország támogatja a határon túl élő nemzetrész azonosságtudatának és kultúrájának a megőrzését. Ám ehhez a segítséghez annak az országnak is hozzá kell járulnia, amelynek az érintett személyek az állampolgárai. A mai magyar kormány ennek tudatában kezdett tárgyalásokat az ügyben érdekelt szomszédaival, valamint az európai szervezetekkel. A törvénymódosítás elveiről konszenzus alakult ki a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi tanácskozásán. Mégsem történt áttörés. Bukarest látszólag a megegyezés híve, miközben a strasbourgi parlamenti közgyűlésen szeretné sürgősségi eljárással megleckéztetni Magyarországot, s elérni a törvény hatálytalanítását. Pozsony hajthatatlan. Budapest pedig egyre bizonytalanabb. A kilátásba helyezett módosítást tovább módosítaná hét elv szerint, amelyekről a román és a szlovák külügyminisztérium értesült, a határon túli magyar pártok viszont állítólag még nem, holott ez a jogszabály leginkább bennünket, kisebbségben élő magyarokat érint. Ha a magyar diplomácia nem akar a szomszédos országokban vesszőfutásra kényszerülni, akkor végre egyértelművé kell tennie odahaza és külföldön: elvben a kedvezménytörvény összeegyeztethető az európai jogrenddel, ám végérvényesen tisztázni kell, mely rendelkezései eurokonformok, s melyek nem. S főleg: milyen törvényes eszközökkel lehet most és majd az európai uniós keretek között is segíteni a határon túli közösségek anyanyelvi oktatását, művelődését, szülőföldön maradását. Ilyen világos alapon lehet és szabad egyezségre jutni, vagyis jó kompromisszumokat kötni a partnerekkel. A halogató taktika és a szomszédok kegyeinek keresése ezúttal sem kiutat, hanem zsákutcát, vagyis kudarcot jelent. Főleg a párt- és államközi vitákban újra csak kiszolgáltatott határon túli magyarok számára.