A 21. század első negyedszázadának az utolsó évében vagyunk, Szlovákiában. Alig hisszük el, hogy az ezredforduló kezdetétől már majdnem 25 év eltelt. Szinte megijed az ember, hogy száguld az idő. Az igaz, hogy sok minden jó megtörtént benne országunkban is, de sajnos több volt a negatív esemény, mint a pozitív. Most a 2025-ös esztendő küszöbén, ha előre akarunk tekinteni, nem látunk nagyon messzire. Be kell vallanunk, hogy az orrunk hegyétől sem tovább. Társadalmi homály és bizonytalanság van még mindig az országban. Ha tíz embert megkérdezünk a társadalom állapotáról, a négyötöde borúlátó, vagy majdnem az, esetleg úgy vélekedik, hogy nem tudja.
Ami biztos, az a bizonytalanság
Az országban tapasztalható társadalmi, politikai, gazdasági, jogi és erkölcsi válság a tavalyi előre hozott választás óta sem szűnt meg, sőt inkább fokozódott. Ennek egyik fő oka, hogy a társadalom állandóan polarizálódik, nem tudunk a Duna bal partján semmiben megegyezni. Ezért nem haladunk előre egy tapodtat se, helyben futunk. Állandósult a helyben futás az országban.
A pedagógiai pályán a szakközépiskolákban eltöltött három évtized alatt minden félévben igazi kihívás volt számomra a diákok osztályzása – értékelni kellett a kitűnőtől az elégtelenig. Ha most az országos állapotokat értékelnénk társadalmunkban, kevés kitűnőt és kiválót lehetne adni, legtöbbször inkább elégségest és elégtelent. A rossz bizonyítványt pedig illene kijavítani! Sokan – látván, hogy az ügyeletes hatalom nem úgy végzi a dolgát, ahogy végezhetné – már nem is hisznek a javulásban. A politikusok csak magukkal és saját érdekeikkel törődnek. A legfrissebb példa erre Robert Fico több mint kéthetes nehezen értelmezhető távolléte hazájától, amelynek a végén Brüsszelben jelent meg egy sajtótájékoztatón gazdasági miniszterével, Denisa Sakovával az ukrajnai gázvezeték lezárásával kapcsolatban. Mindenki vétkes, csak ők nem. Szakadatlanul ellenséget keresnek, akin bosszút akarnak állni, mert ők megtették, amit kell. A tényt, hogy Ukrajnán keresztül 2024. december 31. után nem lesz orosz gázszállítás az Európai Unióba, már hónapok óta tudjuk. Az országokat felszólították, hogy a diverzifikációs lehetőségekkel élve biztosítsák gázszükségletüket más forrásokból, amelyekre lehetőség van.
Ilyen évkezdet után a héten a Meta vezére is bejelentette, hogy a közösségimédia-platformjaikon megszűnik a tényellenőrzés, amivel gyakorlatilag beálltak az X mögé, és ezzel de facto megnyílt az út az álhírterjesztés előtt. Már most rengeteg dezinformáció terjed az interneten, ezután még több lesz. Sajnos nálunk is akadnak bőven olyanok, akik képesek szemrebbenés nélkül állítani, sőt saját „bizonyítékokkal” alátámasztani, hogy a hó fekete, a korom meg fehér. Pozitív változásban majd csak akkor reménykedhetünk, ha olyanok kerülnek hatalomra, akik nem szeretnek és nem akarnak hazudni, és nem is fognak. Attól tartok, nálunk is a dolgok majd csak akkor fordulhatnak ismét jóra, ha a „főhazug” kiszáll a politikából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.