Statisztikai kozmetika

A munkanélküliek arányának áprilisi kimutatásában kétségkívül kisebb számok szerepelnek, mint egy hónappal korábban. Helyenként ugyan csak néhány tizednyi az állást keresők számának csökkenése, de vannak térségek, ahol ez több mint két százalékot tett ki. Ha csak ezeket a számokat néznénk, örvendhetnénk a gazdaság ennyire látványos fejlődésének. Pozitív fejlődést könyvelhetnénk el, ha nem lenne nyilvánvaló, hogy nem a munkahelyek száma kezdett ily gyors ütemben emelkedni. A foglalkoztatási statisztika javulása egy-egy térségben elsősorban az idényjellegű munkahelyek gyarapodásának köszönhető, és nem annak, hogy a 25-30 százalékos munkanélküliséggel szembesülni kényszerülő városokban, falvakban hirtelen megjelentek a tőkeerős, fejlesztésre kész befektetők. Nem elhanyagolható szerepet játszott, hogy eredményes a munka- és szociális ügyi minisztériumnak a munkanélküliek nyilvántartásában bevezetett szigorítása. Sikerült ráijeszteni a feketén dolgozók egy részére, akik vagy kijelentkeztek a munkanélküli nyilvántartásból, vagy legalizálták eddigi munkájukat.

A nehézségekkel küzdő államháztartás számára ez is jelent valamit, hiszen néhány száz millióval csökkennek a segélyezésre fordított kiadások, de aligha ez a tétel fogja helyrebillenteni a fölborulni látszó költségvetési egyensúlyt. Talán nem lenne fölösleges statisztikusi vállalkozás, ha megpróbálnák felmérni, a munkanélküli státusból kijelentkezett „feketén idehaza munkát vállalókat” kategóriába tartozókat kik foglalkoztatták. Mert pillanatnyilag úgy tűnik, az illetékes hivatalok továbbra is a legkönnyebben rajtacsíphetőkre, tehát a kiszolgáltatott szegényekre összpontosítanak. Megfeledkeznek róla, hogy a feketén dolgozókat valakinek alkalmaznia is kell. És aki így foglalkoztat, az – ugye – nem fizet béradót, társadalombiztosítási járulékot stb. munkásai után. Tehát profitál a kiszolgáltatottságból. Nyilvánvalóan le kell tagadnia teljesítményéből is valamit, ha azt akarja, hogy hitelesnek tűnjék a hivatalosan foglalkoztatottakkal végzett teljesítménye, ami után szintén adózik. Tény, nem keveset, miközben számára is szüntelenül emelkednek a vállalkozásműködtetési költségek. De ha már bünteti az állam az egyik (a kiszolgáltatott) visszaélőt, a másiknak, az ebből hasznot húzónak leleplezésétől sem kellene tartania. Persze, amennyire nehéz kiszűrni a feketén dolgozót, legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb a feketén foglalkoztatóknak a leleplezése. Hiszen míg az előző legfeljebb gyorsan megszerzi a táppénzes állományáról szóló orvosi igazolást, a munkáltató esetleg könnyebben megtalálja a megvesztegethető hivatalnokot. Az egyik is, a másik is úgy segít magán, ahogy tud. Meg amennyire a még mindig lyukas vonatkozó törvények lehetővé teszik. Erről viszont már nem ők tehetnek...