SME

A kormányfővel készített villáminterjút a napilap. Mikuláš Dzurindát főleg a biztonsági és válsághelyzettel foglalkozó tanácsadójáról kérdezte a cikkíró: Alojz Rajnič ugyanis a már említett hivatalon kívül egy másikat is betölt: az Inžinierske stavby építővállalat igazgatótanácsának elnöke.

A kormányfővel készített villáminterjút a napilap. Mikuláš Dzurindát főleg a biztonsági és válsághelyzettel foglalkozó tanácsadójáról kérdezte a cikkíró: Alojz Rajnič ugyanis a már említett hivatalon kívül egy másikat is betölt: az Inžinierske stavby építővállalat igazgatótanácsának elnöke. Ez a cég kapta meg egyébként a Párkány–Esztergom közötti Mária Valéria híd újjáépítésére kiírt pályázatot. Dzurinda azonban leszögezte: Rajnič csupán külső tanácsadója: soha nem érdekelte, ki építette a szóban forgó hidat; különben is, a közlekedési és távközlési minisztérium volt a befektető. Kijelentette, arról sincs információja, hogy Rajnič az általa vezetett Szlovák Kereszténydemokratikus Unió (SDKÚ) egyik jelöltje a kassai régió megyei elnöki tisztségére. A tanácsadók tevékenységének értékelése kizárólag a kormányfő feladata: ezt évente megteszi, és ha kell, változtatásokat is végrehajt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?