... s él, ha visszaél vele

Merthogy igenis Ruskót figyelték. Nem most és nem ezen beszélgetés kapcsán. Egyszerűen azért figyelték, mert évekig az ország legbefolyásosabb televíziójának (társ)tulajdonosa volt, és ugyan ki hiszi el, hogy a médiapiacon ismeretlen borkereskedő barátjának adta volna el részesedését. Rusko a világ minden titkosszolgálata számára célszemély: gyorsan gazdagodott meg, mediális hatalommal bír, legyártott egy kormányt és egy köztársasági elnököt, valamint két politikai pártot. Mindezt pénzével és televíziójával. A világ minden titkosszolgálata megfigyeli azokat az embereket, akiknek döntései régiók életszínvonalát, tömegek hangulatát befolyásolhatják. Ez ugyanis a titkosszolgálat kutya kötelessége. Ugyanúgy kötelessége a bűnüldöző szerveket tájékoztatni, ha információi alapján bűncselekmény történt vagy készül. Kötelessége tájékoztatni az erre felhatalmazott személyeket arról is, milyen következményekkel járhat egy-egy döntés, milyen érdekes gazdasági csoportosulások telepednek le az országban, milyen a szervezett bűnözés ereje, milyenek a struktúrái, merre megy a kábítószer, fegyver, radioaktív anyag, hol jelentek meg a szervkereskedők vagy hol adják-veszik a fehér hús piacán a lányokat és a gyerekeket. A döbbenetes az, hogy mindezt a szlovák titkosszolgálat nem csinálja. Ha ugyanis csinálná, akkor Szlovákia nem lenne annyira fontos tranzitország a drogpiacon. Ha csinálná, nem lehetne szlovákiai gyerekek pornóképei után kajtatni az interneten (még szerencse, hogy legalább törölték). És ha jól végezte volna a dolgát, akkor a Devín Bank egy évvel korábban zárja be kapuit, a Horizont, a B. M. G. Invest, az AGW nem jut el a bűvös húszmilliárdos csalásig. Ha rendesen végezné a dolgát, akkor azt is tudhatná, milyen piszkos telekügyletek, termőföldeladások és zsebszerződések jellemzik ma az ingatlanpiacot. A szlovák titkosszolgálatról Mečiar (és főleg Lexa) idején Ján Langoš volt szövetségi belügyminiszter azt mondta, hogy ve-szélyezteti az ország információs biztonságát. Nos, ez a helyzet azóta változatlan. A titkosszolgálat piszkos seftekre használja föl az adófizetők pénzén vett és üzemeltetett eszköztárat, és ez az, ami fölháborító! A titkosszolgálat nemrég legalább száz alkalmazottjától vált meg. Egytől egyik az ŠtB kötelekében tanulták a szakmát. Abban a szervezetben, amely számára az ellenség az állampolgár volt. Szívinfarktus határára sodró az a televíziós információ, amely szerint az elbocsátottak hetven százaléka a műszaki szolgáltatások osztályán dolgozott. Tehát: lehallgatott, figyelt, követett, felvételeket készített és csoportosított. S bár bizonyíték nincs rá, igenis elképzelhető, mi mindent „vittek haza” az urak, mi minden jelenik majd meg komoly gazdasági, politikai vagy mediális döntéseknél, mint jelentős zsarolóanyag. A szlovák titkosszolgálat a diktatúrák módszereit alkalmazza. Sajtóterméket hallgat le (és ha egyet, mi a biztosíték arra, hogy nem mindet?), lehallgatások felvételeit bocsátja áruba, eljutva az abszurd határára, hiszen ki hiszi el, hogy a Sme tapasztalatlan gyakornokát hallgatták le. Ki hiszi el, hogy nem azokat a munkatársakat figyelték, akik éppen a szlovák titkosszolgálatról, rendőrségről, kirabolt pénzügyi intézményekről vagy milliárdos energiaipari bulikról írtak. Ne legyünk naivak: a titkosszolgálat Ruskót igenis figyelte. Csak éppen bírósági engedély nélkül, tehát illegálisan. A titkosszolgálat egy kiadót figyelt, Szlovákia legnagyobb kiadóvállalatát. Azt, amelyik Lexa titkosszolgálatának négy évig volt megfigyelt célja és Mečiar kormányának nyílt ellenfele. Lám, Dzurinda idején is... A műszaki dolgokban kissé jártas emberek tudják, hogy egy ISDN-alközpontban nem lehet egy vonalat figyelni. Legalább húszat figyeltek egyszerre. Kiét? Nem kérdés. Ki figyelte és milyen parancsra? Hol vannak a felvételek? Hol vannak az elkövetők? Milyen az ellenőrzési rendszer, ha csak úgy ki lehet emelni egy-egy lehallgatás anyagát? (E sorok írója találkozott már lehallgatási anyagok átírásaival, amelyekkel kollégáját akarták kompromittálni.) Mit tett az új titkosszolgálati igazgató, hogy egyik percről a másikra megszüntesse az efféle praktikáknak még a lehetőségét is? Mit tett a politikai elit azért, hogy a hatalmasok ne kezdhessenek hatalmukkal bármit? És ha a politikai elit Rusko kiabálásán túl nem tesz semmit, vajon joggal merül-e föl a kérdés: hány politikusnak felel meg ez az állapot és közülük mennyi lehet érdekelt az ügyben? Akár mint kárvallott, de akár mint megrendelő is? Kemény kérdések, számon kérő hangnem? Jogos. Az állampolgárok évente egymilliárdot „dobnak össze” a titkosszolgálatra. Arra, amelynek az állampolgárok érdekeit kellene védenie és az ország közbiztonsága számára nem elhanyagolható feladatokat kellene ellátnia. Ezzel szemben vígan várhatjuk, hogy alapjában véve semmi sem fog történni a titkosszolgálatnál, a botrány szépen elcsendesedik, és majd valaki előkotorja „azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.” Ebben a helyzetben talán okosabb lenne egy jövőbeni, tisztességes, eszköztárát hatékonyan használó szolgálat kialakításán gondolkodni. Mert a jelenlegi alapjaiban rothadt. Mert azt a hatalmat tanulta meg szolgálni, amely a hatalommal való visszaélésből élt. A demokrácia titkosszolgálata ugyanis – a szlovákiai gyakorlattól eltérően – elsősorban szolgálat!