Romos demokrácia

Jelcin után újra egy Gorbacsovra lett volna szüksége Oroszországnak. Ez persze szigorúan magánvélemény, de vannak érveim. Első éveiben Jelcinnek volt karizmája, volt benne mersz. S bár nem igazán tartotta kézben a dolgokat, az eltűrt káoszból mégiscsak kialakult egyfajta politikai pluralizmus, egy új kapcsolatrendszer a volt szovjet tagállamokkal, lezajlott egy sajátos privatizáció, bokrosodni kezdett a piacgazdaság – az elkerülhetetlen vadhajtásokkal egyetemben. Ekkor kellett volna ismét egy gorbacsovi kaliberű politikus az ország élére, hogy visszafogja, ami túlontúl elszabadult, ösztönözze, ami kullogott, beindítsa, ami lebénult. De mindenekelőtt azért, hogy az elbizonytalanodott és erkölcsileg is elszegényedett többség számára megfogalmazza a holnap kérdéseit. Ehelyett jött Putyin, akinek kész válaszai voltak. Kerekek, világosak, egyértelműek – a flaszteren népszerűek. Következmény: szaporodnak Putyin önelégültségének áldozatai. Országlását megsínyli a demokrácia és annak minden pillére, legszembetűnőbben a sajtószabadság, a hatalom decentralizálása és a szólásszabadság. Mindez – sok egyéb mellett – hatványozottan megmutatkozik a csecsenföldi háborúban, amely Putyin leplezhetetlen kudarca. Pedig amikor elnök lett, semmilyen programja sem volt, egyedül a csecsen konfliktus mielőbbi befejezésére tett ígéretet. S éppen itt követett el hibákat, melyek súlyos vétkekké váltak. Folytatódnak a harcok, a tisztogató akciók, s természetesen a csecsen válasz sem marad el a rajtaütések és terrorcselekmények formájában, bárhol Oroszországban. Az október 5-re kiírt csecsenföldi elnökválasztás Moszkva provokációinak újabb gyöngyszeme: a főszerep Ahmad Kadirov ideiglenes elnöké, a Kreml kegyencéé, aki nyilván ígéretet kapott arra, hogy ha törik, ha szakad, „legálisan” is államfő lesz. Úgy is viselkedik, hiszen immár neki is vannak lekötelezettjei, a fiának afféle magánhadserege, az orosz katonai vezetésnek pedig szabad keze. Kadirov komoly ellenfelei sorra visszalépnek – ki az életét félti, ki hagyja, hogy a Kreml lekenyerezze, ki meg azért, mert nem hajlandó statisztálni ebben a mocskos színjátékban. Az egyszerű orosz emberek, akik nem figyelik az internetes vitafórumokat, erről mit sem tudnak – az orosz média hallgat, lényegében csak az elnökválasztás kiírásáról tájékoztatott, mintegy bizonyítandó: Csecsenföldön normalizálódik a helyzet, itt a politikai megoldás, Putyin tartja a szavát. A valóságban befogta a média száját. Ez a decemberi orosz parlamenti választások főpróbája, melynek kampánya során a média majd nem közölhet saját véleményt, csak a pártok fizetett reklámjait. Jó másfél évtized múltán ennyi maradt a glasznosztyból. A legszomorúbb az, hogy éppen az oroszok többségének nem hiányzik. Mert a fejekben még mindig nem történt meg a peresztrojka – a szovjet agymosás rombolóbb volt, mint hittük.