Romlás ellen való ének

Nagyon jó, hogy a nyilvánosság cselekvésre ösztönözte az illetékes rendőrkapitányságot. Nagyon rossz, hogy e nélkül nem történt semmi. A videófelvételen láthatók önmagukban elegendőek arra, hogy eljárás induljon. Szakértői véleményekkel, további nyomozással a rendőrségnek nem az eljárást kell legitimálnia, hanem bizonyítékokat gyűjteni a – remélhetően – borítékolható vádemeléshez. Meg ahhoz, hogy végre ki merje valaki hivatalosan, büntetőeljárás keretében mondani, neonáci a csapat, amelyik nem először és nem is utoljára randalírozott. A büntetőeljárás nem politikai ügy. Politikaivá az teszi, ha a lakosság jelentős része észleli és nemtetszését fejezi ki. Politikaivá az teszi, hogy három hónap alatt semmi nem történt azon szervek részéről, amelyek adóeuróinkból tartatnak el, s amelyeket megillet az állam erőszak-monopóliuma. Ehhez jönnek a párhuzamok, egy Nyitrán is akad. Önmagamat ismétlem: annyi energiával, amennyivel Hedviget hurcolták Ponciustól Pilátusig, már fölszámolhattak volna akárhány neonáci sejtet. S a párhuzamok – nem újságírók által gerjesztett – terjedése, bizony, politikum a javából. Nyitra-szimptóma. Az állami szervek csak társadalmi nyomásra léptek. Hiba. A politikusok, amikor már látták, hogy baj van, elmulasztottak egy fontos, szimbolikus gesztust: nyilvánosan, hallhatóan, közjogi státuszból kifolyólag sok embert megszólítva nem mondták ki, mi nem ilyenek vagyunk. A szlovák társadalom nem ilyen. És mi azt akarjuk, hogy ne is legyen ilyen. Ide a rozsdás bökőt, hogy a cikk megjelenéséig közjogi méltóságtól ilyen mondatokat nem hallunk. Deklaráció, igaz, de milyen hatással?! A rendőr azt hallja ki belőle, végezd a dolgod, nem szólunk bele. A bűnöző azt hallja belőle, hogy nem toleráljuk, ha gazemberkedik. A polgár meg azt, hogy valóban az ő érdekeit képviselik. Ha az állami szerv nem cselekszik, de máskor szívat, ha az állam mindenbe beleszólna, de ilyenkor hallgat, ha rendőr, bíró, ügyész képtelen érthető egyszerűséggel nyilvános indoklást adni egy-egy lépésre, és ha a nyakatlan társaság büntetlenül rudgoshat fejbe földön fekvő embert, majd beleröhöghet egy vegzált vállalkozó képébe a bárpultnál, s amikor ehhez jön egy sor állampolgár, akinek jogait és igazát minden erőfeszítése ellenére sem sikerül érvényesíteni, akkor a társadalom erkölcsi züllése beindult. Akkor már belefér az is, hogy hasonló nyakatlanok megyeelnököt védjenek, közpénzből fizetve. S idő kérdése, hogy a ma totojázó bűnüldözőnek egyszer csak saját fiának kórházi ágyához kell rohannia, mert egy időben le nem állított futóbolond szétrúgta a fejét. Igen ám, de ha ez bekövetkezik, egy leromlott, nem élhető társadalomban vegetálunk majd – ami nem lehet cél. Ennyit a nyitrai esetből minden felelős embernek látnia kell. Közjogi méltóságnak, főügyésznek, főbírónak, miniszternek, főrendőrnek lenni az nem limuzin, nem titkárnő, nem a testőrség, nem Boss-öltöny. És nem csak közbeszerzés.(A címet Szokolay Zoltán verséből kölcsönöztem, köszönettel)