Romák, falak és naiv hősök

Nemzetközi brigád járt Kassán: büszkén szétvertek egy falat, pózoltak a törmelék előtt, posztoltak a Facebookra, majd leléptek. Hétköznapi vandalizmus, mondhatnánk, ám az akció más megvilágításba került: egyesek szemében antirasszista hőstetté vált. A fal ugyanis az elhíresült Luník IX-cel szomszédos lakótelepen áll, azzal a céllal, hogy a negyeden átvonuló romákat más irányba terelje.

Az anarchista brigád tagjai szerint falakkal nem lehet Európába menni, ők maguk a romakérdés megoldásához kívántak szerény bontási műveletükkel hozzájárulni. Közhelyesnek tűnő felütés, ám igaz: mi lenne, ha a bátor spanyol, svájci, cseh és svéd falbontók egy fél évre beköltöznének – nem, nem a Luník IX-re –, hanem a fallal megtámogatott Luník VIII-ra? Félő, hogy utána kicsit másként látnák a helyzetet. Mondjuk úgy: kicsit komplexebben.

A múlt század 70-es éveiben épült kassai Luník VIII álmatag kis lakónegyed volt. A város legnagyobb lakótelepének egy félreeső része, négyszintes lakóházakkal, a blokkok többsége előtt virágos kiskerttel. Előváros a városban. Volt – így, múlt időben. Ugyanis tíz évvel később légvonalban pár száz méterre felépítették az utolsó Luníkot is, amely a 90-es években vált azzá, ami miatt ma egy közepesen tájékozott, romaügyekkel foglalkozó brüsszeli bürokrata is ismeri: a szegretáltan élő cigányok rezervátumává.

Mindez persze nyomott hagyott a gyalogosan 10 percre található Luník VIII-on is, amire a helyiek a maguk módján válaszoltak – sok év szívás után. A negyed ugyanis a roma telep és a környékbeli bevásárlóközpontok közötti „sétálóutcává” vált, a helyiek nem kis bosszússágára. Levizelt autók, emberi ürülékkel ellepett játszóterek, kosz – ez csak a kisebbik gond. Egyáltalán nem urbánus legenda az első szinten lakó nyugdíjas néniről szóló történet, aki ha a fülledt nyári napokon kitárja konyhaablakát (a balkonajtót preventíve kis sem nyitja), perceken belül egy, a mélyszegénységből kitörést betöréssel rendezni kívánó lakót talál lakásában.

Falakkal nem lehet társadalmi inklúziót, roma–nem roma megbékélést építeni – mondhatnánk politikailag korrektül. De, most őszintén, önök mit tennének a Luník VIII lakóinak helyében? Feltételezem, hogy az avantgárd spanyol akcióhős is bezárta otthon a lakása ajtaját, mielőtt kiruccant falat dönteni. Ez a hasonlat a helyzet megértésének kulcsa: a Luník IX-et senki sem kerítette be fallal, szögesdróttal, árammal a kerítésben. Az ott lakók oda mennek és akkor, ahová csak akarnak. A Luník VIII polgárai saját vagyonukat és testi épségüket féltik, s emiatt húztak kerítést lakónegyedük szélére.

Most mondhatnánk, hogy ez nem elegáns, nem européer, rossz üzenetet hordoz: meg kell tanulniuk egymás mellett élni, megérteni egymást. Egy közel négy évtizede ott lakó, tiszteletben megöregedett nyugdíjas erre visszafogottan csak azt felelné: ne az ő nemi szervével verjék az illetékesek a csalánt. Avagy ne ő legyen az együttélés oltárán rituálisan feláldozott bárány. Milyen jogon várjuk el egy tisztességes adófizető polgártól, hogy eltűrje a mindennapos zaklatásokat, az arroganciát, a rendetlenséget és a lopásokat?

A romakérdést meg kell oldani, mert különben ránk rohad, a romák diszkriminációját el kell utasítani, ám ne állítsuk be diszkriminációként azt, ami nem az! S főleg, ne várjunk hőstetteket hétköznapi emberektől, akik csak nyugodt életre vágynak – ugyanúgy, ahogy spanyol, svéd és svájci akciótársaik. Főleg akkor ne, ha a társadalom nem tud mit kezdeni a kérdéssel, és időben érkező segélykéréseiket látványosan ignorálja.