Rokkantak a mázsán

Újsághír, első oldalon, öt hasáb terjedelemben: az elmúlt hónapokban revízióra rendelték be a rokkantnyugdíjasokat, aminek eredményeként számukat 6252-vel csökkentették.

Hónapokkal ezelőtt, az akció beindításakor felhorkantam, és egy írásomban azt tanácsoltam az érintetteknek, hogy fogjanak öszsze, szervezzenek tömegtüntetést, vonuljanak a kormánypalota elé, így adva nyomatékot felháborodásuknak. Ma belátom, hogy életem egyik nagy tévedése volt ez az újságcikk. Ma már tudom, hogy egészségtől kicsattanó makkegészséges munkavállalók se merészelnek tiltakozni, ha úgy érzik, hogy méltatlanul bántak velük. Nemhogy minisztérium elé nem merészelnek vonulni, hanem műhelyvezetőiknek még azt se merészelik megmondani, hogy orvoshoz kellene menniük, mert sajog a zápfoguk, mert (a munkahely elvesztésének lehetősége miatti idegességükben) attól tartanak, menten kilyukad a gyomruk, mert...

A Szociális Biztosító statisztikája szerint eddig közel 50 ezer rokkantnyugdíjast vontak revízió alá, és csaknem 13 százalékukat munkára alkalmasnak nyilvánítottak. Az átértékelést tovább folytatják, még több mint 130 ezer rokkant állapotát vizsgálják felül. Most tekintsünk el azoktól a hírhedtté vált esetektől, amikor a társadalombiztosító revizorai végtagjukat elveszített bányászoknál colstokkal méricskélték, hogy annak idején hány centiméternyit kellett a lábból amputálni. Legyünk jóhiszeműek, és abból induljunk ki, hogy a világ összes társadalombiztosítója éberen ügyel a biztosítási csalások meggátlására. Ezt azonban minden civilizált országban diszkréten teszik, nem úgy, mint nálunk. A rokkantnyugdíjasok „lusztrálása” – éppen tömegessége miatt – inkább rendőrségi razziára, mintsem egészségügyi akcióra emlékeztet. Mintha az egészségügyi és szociális kormányzat minden orvost, aki az illetőt rokkanttá minősítette és minden alkalmazottat, aki rokkantállományba került, potenciális csalónak tartana. Egyre megalapozottabbnak tűnik az a feltételezés, hogy ez az országvezetés éberen ügyel arra, hogy a kiszolgáltatottak – márpedig a rokkantnyugdíjasok ezek között is a legrosszabb helyzetűek közé tartoznak – az államot nehogy megkárosítsák néhány krajcárral, miközben képtelen a milliárdos kárt előidézők megfékezésére. Vajon hány rokkant munkás lenne képes biztosítási csalással akkora kárt okozni, mint egyetlen pénzügyminiszter, mondjuk, azzal, hogy elhanyagolta a Csehszlovák Kereskedelmi Bank iránti milliárdos kötelezettségek rendezésének kezelését? Kedvenc olvasmányom Karl Kraus (1874–1936) osztrák író Az emberiség utolsó napjai című dramatizált szatírája. Arról szól, hogy az első világháború alatt hogyan dőzsöltek a vezérkariak, és a katonakórházakból hogyan vezényelték lövészárokba a kezüket, lábukat, szemük világukat vesztett közembereket. Karl Kraus ha élne, halhatatlan szatírát írhatna a szlovákiai viszonyokról.